A függő szülők mellett, diszfunkcionális családban növekvő gyermekek gyakran sokáig meggyőződéssel hiszik, hogy a családjukban uralkodó mintázatok „normálisak”. Csak később, a kortárs csoport visszajelzései mentén ébrednek rá arra, hogy az általuk ismert norma merőben eltér a hagyományosnak – vagy akár elfogadottnak – tekinthető sztenderdtől. Számukra az otthon ritkán biztonságos menedék, ahogy a szülő sem – feltétlenül – a melegség és a szeretet forrása.
A bizonytalanság, az elutasítottság, a kirekesztettség, a hibáztatás, a nincstelenség, a parentifikáció vagy éppen a társfüggő működés kialakulása pedig egy életre meghatározhatja azt, ahogy a függő szülők mellett élő gyerekekből lett felnőttek a társas kapcsolatokhoz állnak.
Egy részük maga is függő működést mutat, mások a vallás, a terápia vagy akár az önsorsrontó mechanizmusok felé fordulnak. A legtöbben ugyanazt akarják elérni: teljes elfogadást és megélt szeretetpillanatokat azokkal a szülőkkel, akiktől korábban érzelmi vagy fizikai bántalmazást, elhanyagolást vagy szexuális abúzust is megtapasztaltak. De vajon lehet-e boldog, teljes élete annak, aki így nőtt fel?
A függő szülő maga is áldozat, de a gyerek sérül igazán
