Nagyvilág

Zöld utat kapott a görög megszorító csomag

Megszavazták: a miniszterelnök szerint az ország jövője a tét.

Az egyszerű többséget igénylő szavazás során a 300 tagú parlamentben 160 mandátummal rendelkező szocialisták megszerezték a szükséges támogatást. A csomag 172 támogató és 121 ellenző szavazatot kapott.

Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök három képviselőt kizárt a szocialista frakcióból, mert tartózkodtak a szavazás során ahelyett, hogy a megszorítások mellett tették volna le voksukat. Az ellenzék is kizárt a soraiból egy képviselőt, aki a csomag mellett szavazott: Dora Bakojannisz korábbi külügyminiszter a konzervatív Új Demokrácia párt második embere volt.

A megszorító csomag egy második, cikkelyenkénti, majd a tervezet egészéről szóló szavazással véglegesen törvényerőre emelkedett. A szavazás formális jellegű volt, a korábbi döntés megkérdőjelezésére itt nem volt lehetőség, csak a különböző parlamenti csoportok ismertették álláspontjukat. Az ország az intézkedésekért cserébe 110 milliárd eurós kölcsönre számíthat az IM és az Európai Uniótól.

A görögökre a következők várnak: a költségvetési bevételek növelése céljából az áfa mértékét a jelenlegi 21 százalékról 23 százalékra emelik, további 10 százalékkal növelik a benzin, a szeszesitalok és a cigaretta jövedéki adóját, a vállalati nyereségekre rendkívüli adót vetnek ki, és növelik a luxusadót. Befagyasztják a nyugdíjakat és a fizetéseket az állami szektorban, s nem lesz 13. és 14. havi juttatás.

A parlament előtt eközben mintegy 12 ezer ember gyűlt össze, hogy a tervezett intézkedések ellen tiltakozzon. A tömeg különféle mondatokat skandált, az egyik például így szól: “Adjátok vissza a pénzünket!” Két másik helyen is gyülekeztek a tüntetők.

A szerdai zavargások során három ember vesztette életét egy felgyújtott bank épületében. Az athéni rendőrség a további rendbontásoktól tartva mintegy 2500 főnyi biztonsági erőt rendelt Athénba a környékről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik