Nagyvilág

Kirgizisztán hivatalosan kéri Bakijev kiadatását.

A kirgiz átmeneti kormány bejelentette pénteken, hogy hivatalosan kérte Fehéroroszországtól a Minszkbe menekült Kurmanbek Bakijev elnök kiadatását. Minszkben ezt cáfolják.

“Kirgizisztán főügyésze május 6-án a fehérorosz főügyészhez fordult a Bakijev kiadatására vonatkozó kérelemmel” – közölte Azimbek Beknazarov, a kirgiz vezetés kormányfőhelyettese. Bakijev ellen távollétében vádat emeltek hivatali hatalommal való súlyos visszaélés, valamint több ember meggyilkolásában való bűnrészesség címén, és körözést adtak ki ellene.

A fehérorosz főügyészség szóvivője Minszkben cáfolta, hogy Biskekből bármilyen kérvényt kaptak volna. Bakijev április 7-én menekült el a közép-ázsiai országból, miután a biztonsági erők tüzet nyitottak a távozását követelő tüntetőkre, azok pedig feldúltak több kormányzati épületet. Az erőszakcselekményekben legalább 85 ember vesztette életét.

Az új átmeneti kormány a hét elején mentelmi jogától is megfosztotta a volt elnököt, s utasította az ügyészséget, hogy kezdeményezze kiadatását. A politikusnak menedéket nyújtó Fehéroroszország államfője azonban hallani sem akart erről.

Kirgizisztán elnöke a fehérorosz állam és elnöke védelme alatt áll – szögezte le Aljakszandr Lukasenka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik