Nagyvilág

Véget vetnének a kalózkodásnak az iszlamisták

Szomáliai iszlamista lázadók egy csoportja arra készül, hogy bevezesse az iszlám törvénykezést, és véget vessen a kalózkodásnak az ellenőrzésük alá került Harardhere városban.

Mostantól Harardhere azokhoz a szomáliai városokhoz tartozik, ahol az iszlám saríát kell alkalmazni – közölte hétfőn Ahmed Abu Yahya, a Hizbul Islam nevű csoport egyik vezetője, hozzátéve, hogy a mudzsahedek végezni fognak mindazokkal, akik ennek ellenszegülnek.

“Vége a kalózkodásnak és mindenféle más bűncselekményeknek. A jelenlétünk meg fogja változtatni a várost, amelyet a banditák tönkretettek” – hangoztatta.

A Hizbul Islam fegyveresei vasárnap szállták meg a Mogadishutól 500 kilométerre északra fekvő, a szomáliai kalózok fellegvárának tartott Harardhere kikötővárost.

Az iszlamisták támadásától tartva a tengeri rablók eltávolították a part közeléből az ellenőrzésük alá vont hajókat – közölte a kalózok egyik vezetője. Harardhere kikötőjének közelében három hajó horgonyzott: egy Seychelle-szigeteki teherhajó, egy vegyi anyagokat szállító norvég hajó, valamint egy kenyai halászhajó.

Egy helyi halász elmondása szerint a három hajó hétfőn elindult az észak-szomáliai Hobyo felé, és a kalózok közül is többen összepakoltak és elmenekültek a városból.

Szomália déli kikötővárosában, Kismayuban közben tanulók és tanárok százai gyűltek össze a minap az as-Sabab nevű iszlamista csoport felhívására.

“Arra kérjük a fiatal generációt, hogy vegyenek részt abban a szent háborúban, ami most a saját földjükön zajlik!” – szólította meg a jelenlévőket Hasszán Jakub Ali, a szervezet egyik tekintélyes tagja. “Biztos vagyok benne, hogy Ti lesztek azok, akik majd megvédik az iszlám közigazgatást” – biztatta tovább a fiatalokat Jakub.

Az as-Sabab – tervei szerint – a diákok számára a szünidő helyett az iszlámról tartott szemináriumok látogatását teszi majd kötelezővé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik