Nagyvilág

Moszkva bekérette az ideiglenes német ügyvivőt, Medvegyev szerint Berlin közvetlen csapásokat érdemelne

Yekaterina SHTUKINA / SPUTNIK / AFP
Yekaterina SHTUKINA / SPUTNIK / AFP

Bekérették a moszkvai külügyminisztériumba Németország ideiglenes ügyvivőjét, és közölték vele, hogy Oroszország határozottan visszautasítja Berlin „teljesen alaptalan vádját”, miszerint bűnrészes a lipcsei repülőtéren történt drónincidensben – közölte szerdán a minisztérium.

Az ideiglenes misszióvezető figyelmét felhívták arra is, hogy a bonni orosz főkonzulátusnak és a berlini Orosz Tudomány és Kultúra Házának bezárásáról rendelkező német kormánydöntést Oroszország újabb lépésnek tekinti a kétoldalú kapcsolatok végleges tönkretételéhez vezető úton, amelyet pedig orosz és német politikusok és diplomaták építettek fel generációkon át.

Berlin tudatosan vállalta, hogy nyíltan provokál, amivel a célja az eszkaláció az orosz-német kapcsolatokban

– olvasható a közleményben, amelyben Moszkva kemény választ helyezett kilátásba a német hatóságok lépéseire.

Berlin kedden közölte, hogy az ügyben folytatott nyomozás eredménye szerint Moszkva megrendelésére történt az augusztus 4-i drónincidens a lipcsei repülőtéren. Emiatt az orosz nagykövetet bekérették a német külügyminisztériumba, tiltakoztak nála, és követelték, hogy Oroszország szeptember 18-áig zárja be a bonni orosz főkonzulátust és a berlini Orosz Házat. Ezenkívül a német diplomáciai tárca közölte, hogy megszigorítják az országba beutazó orosz állampolgárok ellenőrzését.

Az orosz misszióvezető visszautasította a vádat, mert szerinte az nem bizonyított, abszurd és ellentmond a józan észnek. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kedden szintén alaptalannak nevezte a vádat, megfelelő válaszlépéseket helyezett kilátásba, és felhívta a figyelmet arra, hogy szankcióit Berlin éppen a második világháború kirobbantásának évfordulóján jelentette be.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke szerdán a Telegram-csatornáján ugyancsak kifogásolta, hogy Berlin nem támasztotta alá bizonyítékokkal az Oroszországgal szembeni vádját, és megjegyezte, hogy „figyelembe véve a jelenlegi német vezetés által követett neonáci és mélyen oroszgyűlölő irányvonalat, ez a koholt szabotázs a legenyhébb büntetés a bűneiért”.

Megérdemelnék, hogy közvetlen csapás érje az összes olyan német létesítményt, amely katonai felszerelést gyárt a (kijevi) banderista klikk számára, de más berlini helyszíneket is. És ott vannak még annak az őrült bohócnak (Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek) a fenyegetései is az oroszországi polgári légiközlekedés ellen. Államfőnk ezt már a banderista rezsimnek az állami terrorizmus felé tett lépéseként jellemezte. A terroristákkal nem szoktak tárgyalni – tetteikre hasonló módon válaszolnak

– írta a volt elnök és kormányfő.

Medvegyev a terror támogatásával vádolta meg az európai országok vezetőit is, megjegyezve, hogy gyakran utaznak Kijevbe vonattal.

Kapcsolódó
Von der Leyen: A lipcsei orosz drón újabb eszkaláció
A NATO-főtitkár szerint ez egy katonai minőségű eszközökkel végrehajtott támadás volt.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik