A 198-szoros válogatott irányító a klub honlapjának adott interjúban idézte fel, hogy ez lesz pályafutása 30. idénye, amelyen már eleve gondolkozott, hogy vállalja-e.
Kerek harminc évnyi kézilabdázás után minden bizonnyal ez lesz a karrierem utolsó idénye. Úgy érzem, eljött az ideje, a testem is ezt mondja. Már a nyáron is sokat gondolkodtam a folytatáson, de aztán úgy voltam vele, hogy nem így szeretném befejezni. A fejemben az szerepelt, hogy ezt az évet még lejátszom, úgy akarom befejezni ezt a hosszú utat, ahogyan én szeretném
– idézte az FTC a 38 éves kézist.
A zöld-fehérek számára pénteken indul a szezon, az interjúból pedig kiderült, hogy a játékosokkal azt közölte a vezetőség, hogy a célkitűzés a bennmaradás.

