Nagyvilág

Csütörtökön kezdik a romák kiutasítását Franciaországban

Eric Besson bevándorlási miniszter többször hangsúlyozta, hogy a romák saját akaratukból távoznak az országból.

Csütörtökön kezdik az illegálisan Franciaországban tartózkodó romák kiutasítását, 700 főt utasítanak ki az országból augusztus végéig – jelentette be a francia kormány. Az elmúlt hónapban 51 romatelepet számoltak fel, októberben további 250 tábor vár bezárásra.

Eric Besson bevándorlási miniszter többször hangsúlyozta, hogy a romák saját akaratukból távoznak az országból: a felnőtteknek 300, a gyermekeknek pedig 100 eurót biztosítanak fejenként a Romániába vagy Bulgáriába való hazatérés finanszírozásának céljából. Mi nem akarunk közösségeket stigtamizálni, mindössze azt szeretnénk, hogy az emberek tartsák tiszteletben a törvényeket – fogalmazott Brice Hortefeux francia belügyminiszter a kormányt ért, rasszizmust kiáltó vádak kapcsán.

Az Európai Unió közösségi jogának értelmében a romák szabadon utazhatnak Franciaországba, ám három hónapnál további tartózkodás esetén az illetőnek bizonyítania kell, hogy képes eltartania önmagát.

Közel 15 ezer roma származású bevándorló érkezik Kelet-Közép-Európából Franciaországba, nagy részük Romániából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik