Nagyvilág

Philadelphiát is perlik a hajóbaleset áldozatainak szülei

Philadelphia városát is beperelik a Delaware folyón történt hajóbaleset magyar áldozatainak hozzátartozóit képviselő ügyvédek - írja az Fn.hu.

A családtagokat képviselő Peter Ronai, a New York-i Ronai & Ronai ügyvédi iroda társtulajdonosa az Fn.hu hírportálnak úgy nyilatkozott: a baleset áldozatainak jogi képviselői a várost, a Ride the Ducks társaságot és a vízibuszt felborító tolóhajó üzemeltetőjét egyaránt beperelték. Az alpereseknek 30 napjuk van válaszolni a vádakra, ezt követően a bíróság időpontot állapít meg és megkezdődnek a szembesítések.

Az ügyvéd a lapnak azt is elmondta, hogy drámai tárgyalás várható a bíróságon, mivel elképzelhető, hogy az áldozatok szülei, illetve a hajók kapitányai egymással szemben ülhetnek majd, és kérdéseket tehetnek fel egymásnak képviselőiken keresztül. Ronai hozzátette: komplikált ügyről van szó, így az eljárás várhatóan hosszú ideig elhúzódik.

A július 7-én, a Delaware folyón történt balesetben egy uszály véletlenül nekiütközött egy turistákat szállító vízibusznak, amelyen egy magyar diákokból álló csoport is utazott. A 13 fős csoport két tagja a helyszínen vízbe fulladt.

Ajánlott linkek:

Philadelphiát is beperelték a kacsahajó áldozatainak szülei (fn.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik