Nagyvilág

Sárga festék Cirill és Metód szobrán

Sárga festékkel öntötte le vasárnapra virradóra ismeretlen tettes Cirill és Metód szláv hittérítők szobrát Révkomáromban.

“Valaki egy sárga festékkel megtöltött zacskót vágott a szoborhoz. Nem tudjuk ki volt. Feljelentést készülök tenni a rendőrségen” – közölte vasárnap Jozef Cernek, a Matica Slovenská szlovák kulturális szervezet helyi szervezetének az elnöke.

Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap honlapjának értesülése szerint “mindössze egy körülbelül 30 centiméteres folt van a szobor talapzatán és a bal oldali alak, Szent Cirill lábán”.

A szoborcsoport 2010 júliusában került át a Matica Slovenská helyi székházának homlokzatáról a Kossuth téri új körforgalom közepére. A leleplezésen részt vett Robert Fico akkori szlovák miniszterelnök is. A Cirill és Metód szobrot a szlovák kormány a város engedélye nélkül helyezte el a köztéren. A város vezetése azért ellenezte a szobor köztéren való elhelyezését, mert szerinte nincs semmiféle bizonyíték arra nézve, hogy a hittérítők bármikor is jártak volna a városban vagy környékén.

Jozef Cernek elmondta, hogy a szobor megtisztítását a Matica Slovenská magára vállalja. “A körforgalom a Szlovák Útfelügyelet tulajdona, a szobor a miénk. A festéket oldószerrel valószínűleg el tudjuk távolítani, nem lesznek magas költségeink. A tett miatt azonban szomorú vagyok” – jelentette ki.

Ismeretlen tettes vasárnapra virradóra megrongálta a Matica Slovenská helyi székházának falán elhelyezett emléktáblát is. Cernek szerint itt a kár mintegy 1500 euró.

AJÁNLOTT LINK:

Sárga lett Szent Cirill bokája (http://ujszo.com/)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik