Tudomány

Időjárás: csúcsra ér a hőség a hidegfront előtt

Karl Hendon / Getty Images
Időjárás illusztráció.
Karl Hendon / Getty Images
Időjárás illusztráció.
Vasárnap fokozódik a hőség, a csúcshőmérséklet akár a 37 fokot is elérheti. Hétfőn azonban egy hidegfront vonul át hazánk felett, jelentős lehűlés és záporok, zivatarok kíséretében.

Augusztus 16-án többnyire derült, napos idő várható. Egy-két késő délutáni esetet leszámítva a határ közelében még nagyrészt csapadékmentes lesz az idő, írja a Kiderül.hu.

A délies szél napközben megélénkül, néhol rövid ideig meg is erősödhet.

Hajnalban 19 fok körüli idő várható, míg délutánra általában 33 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.

Hétfőn aztán északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és végre valahára megjön az eső. Igaz, csak elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. A déli szél néhol megélénkül, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet ekkor hajnalban akár 12 fokig is lemehet, délután azonban már 27 és 36 fok között alakulnak a maximumok.

Kedden reggelre nagy területen csökken a felhőzet, majd napos, gomolyfelhős idő várható. Reggelig a déli és keleti tájakon még lehet zápor, zivatar, napközben csak kevés helyen alakulhat ki zápor. Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali 13, 19 fokról délutánra 24 és 29 fok közé melegszik fel a levegő.

Kapcsolódó
Időjárás: országos eső jön, már látszik, mikor ér ide
Szerdára enyhülést hozó front éri el hazánkat, majd újra aktívan melegszik az idő, de már látszik a fény az alagút végén.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik