Tóth Vera után húga, Tóth Gabi is megszólalt a közösségi médiában. Utóbbi énekesnő bejegyzésében először is megköszönte nővérének, hogy megszólalt, és hangsúlyozta: nem azért ért egyet vele, mert testvére megvédte őt, hanem mert szerinte „objektív és józan” írást tett közzé.
Ezután arról írt, hogy a legutóbbi, rossz minőségű fellépéséről készült videó kapcsán ismét rengeteg támadást kapott. Szerinte mindez különösen azért fájó, mert több mint két évtizede van a pályán, és ez idő alatt számos sikert ért el.
„Egy rossz minőségű telefonos videórészlet, egy falunapi hangtechnika és néhány kiragadott másodperc elég volt ahhoz, hogy ismét elinduljon a felkoncolás” – fogalmazott.
Ötödik éve érzem azt, hogy bármi történik ebben az országban, Tóth Gabit mindig elő lehet venni. Lehet rajta nevetni, lehet gyalázni, lehet a külsejét, a hangját, az anyaságát, a hitét, a döntéseit és az egész életét darabokra szedni. Mintha valamiféle közös feszültséglevezetővé váltam volna. Mintha rajtam lehetne számon kérni és megtorolni az elmúlt évek minden csalódását, dühét és sérelmét.
Saját felelősségét sem hárítja el
Elismeri: tett azért, hogy közbeszéd tárgya legyen, és vállalta, hogy nem mindenki fog vele egyet érteni – nem is ezzel van baja.
Én is követtem el hibákat. Voltak döntéseim, amelyeket félelemből, megfelelési vágyból vagy az akkori meggyőződéseimből hoztam meg. Van, amit ma már másképp gondolok, és van, amit ma már másként tennék. Vállalom ezért a felelősséget. És őszintén bocsánatot kérek azoktól, akiket bármelyik döntésemmel vagy megszólalásommal megbántottam.
Azt ugyanakkor leszögezi, hogy a hibák elismerése szerinte nem jelentheti azt, hogy bárki korlátlanul megalázhatja. „A bocsánatkérés nem felhatalmazás a gyűlöletre” – fogalmazott.
Tóth Gabi elmondása szerint az elmúlt években egyre inkább úgy érzi, hogy sokan rajta vezetik le a felgyülemlett indulataikat, és vannak, akik azt szeretnék, hogy teljesen eltűnjön a nyilvánosságból, és ne kapjon több munkát. Mint írta, ezt már nem pusztán közéleti vagy szakmai kérdésnek látja, hiszen a munkája a megélhetését is jelenti.
„Engedjetek énekelni!”
„Egy édesanya is vagyok, aki felelősséggel tartozik a gyermekéért, az otthonáért és a jövőjéért. Azt kívánni egy embertársunknak, hogy anyagilag és emberileg is menjen tönkre, nem lehet része semmilyen változásnak, igazságtételnek vagy újrakezdésnek. Ezt senki nem érdemli meg” – írta.
Én csak énekelni szeretnék és koncertezni! Arra kérek mindenkit: engedjetek énekelni.
„És engedjétek, hogy azok, akik szeretnek engem, meghallgathassanak. Ne akarjátok elvenni tőlük sem a zenémet, sem tőlem azt az egyetlen hivatást, amelyet huszonegy éve teljes szívemből végzek. Nem kérem, hogy mindenki szeressen. Nem kérem, hogy mindenki értsen velem egyet. Csak azt kérem, hogy ne próbáljatok teljesen ellehetetleníteni, mert ezt egyetlen ember sem érdemli meg” – tette hozzá.
Bejegyzésében arról is írt, nem sajnálatot vagy felmentést kér, csak azt, hogy emberként kezeljék.
Hadd legyek anya. Hadd énekeljek. Hadd építsem fel az új életemet.
Tóth Gabi teljes bejegyzése itt olvasható:

