Nagyvilág

Gyújtogatás okozhatta az izraeli erdőtüzet

Az izraeli hatóságok bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy két kisebb tüzet szándékos gyújtogatás okozhatott a Haifa mellett tomboló nagyobb tűzvész közelében.

Az izraeli rendőrség szóvivője azt közölte, hogy az egyik kisebb tűz helyszínén egy biciklit, illetve egy fejfedőt találtak, amelyek szándékos gyújtogatásra utalnak. Egy másik rendőrtiszt pedig arról számolt be, hogy két gyanúsítottat már őrizetbe vettek.

Azt egyelőre nem tudták megállapítani, hogy az eloltott két kisebb tűznek köze volt-e a nagyobb tűzvészhez.

Eközben a rendőrség figyelmeztette a veszélyzónában található otthonaikba visszatérő helybelieket, hogy ha kell, akár erővel is készek kitelepíteni őket házaikból.

Mint arról korábban beszámoltunk, péntek reggel már több külföldi tűzoltócsapat érkezett Izraelbe, hogy segítsen az ország történetének legnagyobb tüze elleni küzdelemben.

Az Associated Press hírügynökség úgy tudja, hogy eközben 41-re emelkedett a bozóttűz halálos áldozatainak száma. Bulgária százfős tűzoltó csoportot mozgósított a helyszínre, légi mentőcsapatokat küld még Jordánia, Azerbajdzsán, Spanyolország, Románia, Egyiptom, Törökország és Oroszország is.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a leggyorsabb külföldi segítség az Egyesült Államokból, Görögországból, Ciprusról és Bulgáriából érkezett. Az izraeli kormány reggel rendkívüli tanácskozást tartott a katasztrófa miatt. Avigdor Liberman külügyminiszter az izraeli rádiónak beszámolt arról, hogy Oroszország tűzoltó repülőgépet küld, míg Franciaország lángmentesítő anyagot szállít. Tizenhét tűzoltó repülőgépet és helikoptert várnak, amelyek legkorábban szombaton kezdhetik meg az oltást.

Az izraeli kormány reggel rendkívüli tanácskozást tart a katasztrófa miatt. A területet felkereste Benjámin Netanjahu kormányfő, aki azt mondta, hogy soha nem tapasztalt mértékű katasztrófa történt.

A bozóttűz csütörtökön tört ki nem messze Haifától, a Karmel-hegységben déltájban A környék településeiből 15 ezer személyt kitelepítettek, illetve biztonságba helyeztek. A lángok már Haifa várost fenyegetik. A kikötőváros polgármestere előzetes óvintézkedésként elrendelte az egyik haifai előváros evakuálását. Korábban még 40 halálesetről szóltak a hírek, többen megsérültek, és az eltűntek száma is magas. A Haaretz hírportál értesülése szerint azonosították a holttesteteket: a foglárok éppen a környéken lévő Damon börtön kiürítésére igyekeztek, amikor egy lángoló fa az őket szállító buszra dőlt.

Eddig mintegy 2800 hektárnyi terület teljesen kiégett. A tűz gyorsan terjedt az évszakhoz képest szokatlanul forró és száraz időjárási feltételek között.

AJÁNLOTT LINKEK:

Haifát fenyegetik a lángok (Index.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik