Tudomány

Semmivé lett ezerhektárnyi víz: a kiszáradás szélén álló Kolon-tónál jártunk

Kőrös Gábor / 24.hu
Kőrös Gábor / 24.hu

Semmivé lett ezerhektárnyi víz: a kiszáradás szélén álló Kolon-tónál jártunk

A hazánkat sújtó vízhiány nemcsak a Duna és a Velencei-tó alacsony vízszintjén látszik, gyakorlatilag Magyarország minden vizes élőhelye nehéz helyzetbe került. A Kiskunság egyik legnagyobb tava, az Izsák mellett elterülő Kolon-tó például a nyár végére teljesen ki fog száradni. Ez olyasmi, amit néhány évtizede a szakértők még elképzelni sem tudtak volna, most azonban valósággá válik. Ennek nyomán védett fajok teljes állományai omolhatnak össze, és egyelőre nem látszik, hogyan lehetne újra vizet juttatni a kiszáradó mederbe. Ellátogattunk a kiszáradó Kolon-tóhoz, ahol találkoztunk a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársaival, és a saját szemünkkel láttuk, milyen az, amikor ezerhektárnyi víz semmivé lesz.

Még reggel kilenc óra sincs, de már 31 Celsius-fokot mutat az autó hőmérője, amikor megérkezünk Izsákra, a Kolon-tavi Fürkésző Oktatóközponthoz. Az épületet közvetlenül a Kolon-tó partján húzták fel 2023-ban, teraszáról gyönyörű panoráma nyílt a kiterjedt víztükörre. Ottjártunkkor viszont már egy csepp víz sem látszódik, csak a csontszáraz mederből kinövő, sűrű nádas.

– Ez már a tó? – kérdezem hitetlenkedve Morvai Edinától, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság oktatási referensétől, aki vállalta, hogy aznap körbevezet minket a területen.

– Az volt – érkezik a válasz.

A cikk tartalmából

Cikkünkben a Kolon-tónál szakértők segítségével mutatjuk be, hogy

  • mit tett a vízhiány a tóval és környékével,
  • hogyan hatott mindez az állatvilágra,
  • miért nem jut elég víz Kolon-tóba,
  • mikorra tűnhet el belőle az összes megmaradt víz,
  • hogyan igyekeztek a szakemberek minél több halat kimenteni a kiszáradó tóból,
  • illetve miként kerülhet újra víz a mederbe.
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Olvasói sztorik