[FN] A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az Ecostat múlt havi előrejelzésével egyező mértékben emelkedett az elmúlt négy héten , augusztus 13-i 7081 pontos záróértéke 7451 pontra nőtt szeptember 17-ére. Az említett időszakban a BUX-kosárban nagy súllyal szereplő részvények közül az OTP árfolyama 8 százalékot, a Matáv-é 2 százalékot javult, a Richter 1 százalékot esett. A MOL részvény árának nagymértékű, közel 10 százalékos emelkedése a cég sajátrészvény vásárlásainak tudható be. A világ részvény-tőzsdéire friss tőke továbbra sem érkezik. A piacok pesszimizmusát az okozza, hogy az USA gazdasági trendfordulójának becsült időpontja egyre távolabb tolódik. A részvénypiacok közül idén csak a számottevő GDP-növekedést elérő, illetve az EU csatlakozásra aspiráló középkelet-európai országok nyújtottak elfogadható teljesítményt, más térségek fejlődő piacain, illetve a fejlett országok tőzsdéin igen nagyok a veszteségek. (A technológiai részvények mutatója az USÁ-ban (NASDAQ Composite), valamint a német tőzsdeindex 35 százalék körüli veszteséget mutat, de számos más index hiánya is nagyobb 20 százaléknál; a részvénypiacok idei teljesítménye lehangoló.) Az Ecostat előrejelzése a BUX-index esetében azonban kimondottan optimista, trendforduló esetén a magyar tőzsdeindex ugrásszerű növekedésnek indulhat és 2003. február végére elérheti a 8800 pontot.
Ajánlott videó
- 06:30 Egy Facebook-csoportban tudta meg, hogy pasija egyszerre 80 nővel csalta
- 06:25 A NAV kórházak ellen indított végrehajtási eljárást
- 06:21 Ma lejár a jelöltállítási határidő az önkormányzati választásra
- 06:15 Bűvöletben tartják a természetfotóst a Balaton szépségei
- 06:11 Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében
- 05:51 Évtizedes tapasztalatra cáfol rá a Tisza Párt – mit mutatnak a széttartó kutatások?
- 05:40 Sci-fibe illő robotjárművet mutatott be a DARPA
- 05:26 Tavaszi munkák a kertben – svédasztal kullancsoknak
- 05:06 27 méter magas az ország legnagyobb tulipánfája
- 03:46 Balogh Botondot 14 perc után kiszórta a játékvezető, de így is bajnok lett
- 00:00 Igaz - hamis?
- 23:36 Lando Norris pályafutása első futamgyőzelmét szerezte Miamiban
- 22:33 Meghalt az argentin futball legendás edzője, Luis César Menotti
- 21:57 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 5.
- 21:38 A Fradi rekorddöntéssel ünnepelte meg az anyák napját
- 23:36 Lando Norris pályafutása első futamgyőzelmét szerezte Miamiban
- 18:21 Esélyt sem adtak a dánok, hogy a Fradi kézisei négyes döntőbe jussanak a BL-ben
- 17:32 Több százan tüntettek Anna Netrebko németországi koncertje ellen
- 21:57 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 5.
- 16:52 Miért van ennyi medvetámadás Szlovákiában?
- 12:45 Brutális támadások Németország-szerte politikusok ellen
- 16:04 A dekadens nyugatiakat is védené a Putyin katonáit támadó orosz neonáci parancsnok
- 17:49 „Olyan, mint a szex, görcsösen nem lehet csinálni, csak lazán, jókedvűen” – súlyos vereséget szenvedett a Fradi női pólócsapata
- 19:54 Randalírozókkal csapott össze a berni rendőrség, tizenegy sérült
- 13:39 Az ország egy részére riasztást adtak ki, zivatarok várhatók délután
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!