Magyarországnak nem kell választania Washington és az Európai Unió között, amikor majd dönt a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyében megfogalmazódott amerikai igényről. Az EU külügyminiszterei ugyanis kompromisszumos határozatot fogadtak el az amerikai állampolgároknak mentességet kérő washingtoni javaslatról. Magyarország minden bizonnyal gyorsan, talán még október folyamán megegyezhet Washingtonnal a Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC) kapcsolatos amerikai igények ügyében - állítják nevük elhallgatását kérő diplomáciai források. Mint ismeretes, az Egyesült Államok számos országot megkeresett azzal a kéréssel, hogy rögzítsék megállapodásban: nem adják ki egymás polgárait a taláros testületnek. Eddig tucatnyi ország mondott igent - elsőként Románia, amelyet ezért igen határozott hangon bírált az Európai Unió. Mind nagyobb nyomás nehezedett ugyanakkor a tizenötökre is, akik közül elsősorban a britek, de az olaszok és a spanyolok is hajlottak az amerikai kérés elfogadására. Végül az EU külügyminiszteri tanácsa hétfőn kompromisszumos ajánlatot tett az Egyesült Államoknak ebben az ügyben. Eszerint mindegyik tagállamnak (és jelöltnek) jogában áll megállapodásban szabályozni a kiadatás kérdését, de csak bizonyos feltételek betartása esetén.
[Magyar Hírlap] Ajánlott videó
- 13:05 Megszavaztatja a kutatóközpontok jövőjét az ELTE rektora, de ez nem mindenkinek dolgozónak tetszik
- 12:57 Zelenszkij Orbánra hivatkozva vágott vissza az EU-nak
- 12:54 Vidéki prókátor: Sok kártékony figurája volt ennek a görénykurzusnak, de Balog a legkártékonyabbak közé tartozik
- 12:46 Max Verstappen: Megerősíthetem, maradok a Forma-1-ben!
- 12:28 Lélegeztetőgépen az egyik tiszaújvárosi sérült
- 12:26 Gaudi-Nagy Tamás feljelenti Magyar Pétert, a miniszterelnök három smiley-val reagált
- 12:15 Vitézy: Súlyos költségvetési trükközésre bukkantunk
- 11:55 Törökországba igazol a Fradi mellőzött csatára
- 11:45 „Dől a dominó" – Magyar Péter reagált Novák Katalin kabinetfőnökének nyilatkozatára
- 11:37 Erősödik az ebola? Kongóban „nagyon magasra” emelték a kockázati szintet
- 11:30 Szalagkorlátnak ütközött és felborult egy személyautó, az M0-áson is torlódások vannak
- 11:19 Tóth Szilárd János: Hogyan lesz a kétharmadból köztársaság?
- 10:59 16 éves lány zuhant le egy üresen álló épület tetejéről Nagyvárad belvárosában
- 10:44 Kötelező védőoltásokat nem adhat be és bűnügyi felügyeletben van az újra dolgozó gyermekorvos, akit februárban vittek el a rendőrök
- 10:36 Orbán Anita Prágában: Minden ellopott közpénznek utána fogunk menni, mert azt a magyar emberektől lopták el
- 11:45 „Dől a dominó" – Magyar Péter reagált Novák Katalin kabinetfőnökének nyilatkozatára
- 07:06 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban, nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság
- 09:31 14 kilométeres a dugó az M1-esen
- 09:21 Hétfői szünnap: mit ünneplünk pünkösdkor?
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 06:05 Lecsaptak a rendőrök a nagymamára, aki élőben gamerkedik – unokája orvosi számláira gyűjti a pénzt
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 10:03 Tarr Zoltán a 24.hu-nak: Nem szeretnénk, hogy bárki is elsétáljon a szürke ködben
- 07:21 Trump AI-videóval szemléltette, hogy Stephen Colbertet bedobná egy szemeteskukába
- 07:27 Űrcég 26 ezer literes, szivárgó tartálya fenyeget robbanással Kaliforniában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
