Nagyvilág

Lokátor-ügy – A NATO bízik a magyar ígéretben

A NATO bízik abban, hogy Magyarország végül megtalálja a módját a vitatott radarállomás elhelyezésének.

Ezt Giampaolo Di Paola admirális, a NATO Katonai Bizottságának elnöke nyilatkozta Budapesten, miután tárgyalást folytatott Benkő Tibor vezérkari főnökkel.

A NATO-bizottság elnöke a találkozó után tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva, azt mondta: Magyarországtól megkapták az erről szóló ígéretet, vagyis, hogy kialakítják a radarállomást, s a NATO “száztíz százalékban” bízik ebben az ígéretben.

Benkő Tibor a téma kapcsán elmondta: nem kérdéses, hogy az országnak szüksége van a háromdimenziós radarokra, hiszen ezeket az állomásokat békeidőben is használják, például a polgári repülés működtetéséhez. Mint fogalmazott: “nemzeti érdek a radarállomások felépítése”.

Giampaolo Di Paola a tájékoztatón elmondta azt is: a vezérkari főnökkel folytatott tárgyaláson szóba került, hogy idén határozzák meg a NATO új stratégiai koncepcióját, amelyről Lisszabonban döntenek a tagországok állam és kormányfői. Ez alapvetően egy politikai dokumentum lesz – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik