Foci

Xavi szinte biztos, hogy Katarba igazol

Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint elhagyja az FC Barcelona labdarúgócsapatát Xavi Hernández, aki 16 szezon óta a katalánok futballistája.

A hírek alapján a 34 éves válogatott középpályás a következő napokban jelenti be távozását.

Xavi, akinek szerződése még 2016-ig érvényes lenne, állítólag azért hagyja el a klubot, mert az új vezetőedző, Luis Enrique nem számít rá a kezdőcsapatban. A helyi média azt is tudni véli, hogy a játékos 8 millió euróért Katarba szerződik, de a New York City is érdeklődik iránta.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Az Al-Arbi csapatának elnöke pedig napokkal ezelőtt elmondta, hogy a spanyol labdarúgó előszerződést kötött velük, így tulajdkonképpe biztosra vehető a távozása.

A 115-szörös válogatott, világ- és Európa-bajnok Xavi hét bajnoki címet szerzett az FC Barcelonával, amellyel háromszor a Bajnokok Ligájában is a csúcsra ért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik