Milyen élmény volt bemutatni és megvédeni azt a disszertációt, amiben egyszerre vizsgálod Rubenst és a pornót?
Nagyon megérintett, hogy sokan, legalább negyvenen eljöttek a védésre. Érdekes élmény volt. Szerintem a festőmesterek örültek volna több festészetnek, a filozófiaprofesszor pedig az elméleti hátteret bontotta volna ki. Ilyen a disszertációm is, különféle területek között egyensúlyoz. Azt hiszem, hogy aki ott volt, azért képben volt a témával, mindenesetre az olyan rázósabb részletek biztos váratlanul érték a közönséget, mint például a videóra rögzített bántalmazás formái.
Korábban képzőművészként is foglalkoztatott a pornográfia és a képzőművészet kapcsolata. Mikor született meg az az elhatározás, hogy ebből írod a doktori munkádat?
Érdekes csavarral érkeztem a témához: képzőművészként mindig az érdekel, hogy a képek hogyan alakítják azt, ahogyan önmagunkat és a világot látjuk. Sokat foglalkozom digitális képhibákkal, mert szeretem, hogy ilyenkor egy kép kicsit leleplezi önmagát. Nemcsak azt látod, amit ábrázol, hanem azt is, ahogyan működik. Aktképeket akartam festeni, ehhez kezdtem digitálisan roncsolni pornófilmeket.
Ekkor vettem észre, hogy bizonyos pornófilmek a festészet eszköztárára emlékeztető megoldásokat használnak.
Ez volt a Metamorphosis nevű projekted, amihez pornófilmeket manipuláltál.
A pornó és a festészet közötti formai átfedésekre adott első reakcióm a felháborodás volt. Alapvetően azt gondoljuk, hogy a kettő a lehető legtávolabb áll egymástól. Míg a művészet a legfontosabb civilizációs értékeink gyűjtőhelye, addig a pornográfia maga a romlás. A kutatás során azonban egyre több ponton kerültek átfedésbe egymással. Abszurdnak éreztem, ahogy mindkét fogalom ellenáll a definícióknak, így ez is a kutatás részévé vált.
Mire jutottál a pornó definiálását tekintve?
