A 33 perbe fogott többsége a haditengerészet tisztje, köztük van egy aktív és egy nyugalmazott tengernagy és egy altengernagy. Azzal gyanúsítják őket, hogy a nem muzulmán vallású törökországi kisebbségek, nevezetesen az örmények elleni támadásokkal zűrzavart keltve akarták előkészíteni a hadsereg hatalomátvételét.
Az üggyel összefüggésben robbanószereket is lefoglaltak a hatóságok 2008 novemberében egy múzeumban kiállított tengeralattjáróban, amelyet a tervek szerint egy iskolai látogatás idején robbantottak volna fel. A csoport azt a benyomást akarta kelteni, hogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) támogatja a szélsőségességet és az iszlamista erőszakot.
A 33 vádlott Kafesnek (ketrec) elnevezett ügyben az Agos című, török-örmény kétnyelvű hetilap felperesként akar részt venni az eljárásban. Az újság szerint ugyanis a Kafes-terv része volt a lap alapítója, az örmény Hrant Dink elleni gyilkosság 2007 januárjában.
Az állítólagos kormányellenes összeesküvésekkel kapcsolatban eddig mintegy 290 ember ellen emeltek vádat Törökországban. A perekkel sokak szerint a 2002 óta hatalmon lévő, iszlamista gyökerű AKP akarja megfélemlíteni a világi ellenzéket.