Belföld

Át akart gyalogolni a Velencei-tavon, de elsüllyedt az iszapban

police.hu
police.hu

Bejelentés érkezett a rendőrségre tegnap, hogy egy férfi a Velencei-tó Pap-kert alja elnevezésű vízterületén rekedt, és segítséget kér, mert önerőből nem tud kijutni a partra. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a vízi rendőrök rövid időn belül megtalálták a budapesti férfit.

Elmondta, hogy a velencefürdői szabadstrand felől gyalogosan akart átkelni a tó északi partjára. Terve azonban meghiúsult, amikor a parttól mintegy másfél kilométerre a víz hirtelen mélyülni kezdett, ráadásul többször is belesüppedt a vastag iszapba, amelyből csak nehezen tudott kiszabadulni. A történtek hatására pánikba esett, és az Északi stranddal szemközti nádasnál várta a vízi rendőröket.

A rendőrök a férfit szolgálati kisgéphajójukba segítették, majd sérülésmentesen az Északi-strandra szállították. Az intézkedés során felhívták a figyelmét a Velencei-tó alacsony vízállásából eredő veszélyekre, ezt követően pedig ismét veszélyes tárgyakat – törött üvegeket és éles fémdarabokat – emeltek ki a tómederből

– közölte a rendőrség.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a jelenlegi vízállás miatt a Velencei-tó sok helyen ugyan sekélynek tűnik, ez azonban megtévesztő. A tómederben helyenként vastag, süppedős iszap található, amely könnyen csapdába ejtheti a vízben közlekedőket. Emellett továbbra is vannak mélyebb mederszakaszok, és a mederben rejtőző veszélyes tárgyak is sérülést okozhatnak. Az alacsony vízállás ráadásul a mentést is jelentősen megnehezíti, így a segítségnyújtás a megszokottnál hosszabb időt vehet igénybe. A rendőrség azt kéri, hogy senki ne próbáljon gyalogosan átkelni a tavon, még akkor sem, ha a víz sekélynek látszik.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik