Nagyvilág

Obama szerint Izraelnek jobb megközelítésre van szüksége

Szemléletváltást sürgetett a Gázai övezet izraeli blokádját illetően szerdán az amerikai elnök, amikor fogadta a Fehér Házban Mahmúd Abbász palesztin elnököt.

A találkozót követően Barack Obama úgy fogalmazott, hogy a fennálló helyzet Gázában elfogadhatatlan, “jobb megközelítésre” van szükség. Kifejtette: “új fogalmi keretet” kell kidolgozni a három éve tartó izraeli blokád kapcsán.

Felhívta Izraelt: minden érintettel működjön együtt, hogy megoldást lehessen találni a gázai problémára. Sürgette, hogy Izrael fogja vissza a vitatott területeken a telepépítési tevékenységet. A palesztinokat pedig arra szólította fel: előzzenek meg minden olyan cselekményt, amely összeütközéshez vezethet.

Obama és Abbász találkozójára bő egy héttel azután került sor, hogy Izrael május 31-én megtámadott egy segélyflottillát, amely a Gázai övezetet sújtó izraeli blokád elleni tiltakozásul igyekezett a térségbe. A kommandós akcióban kilenc török palesztinbarát aktivista vesztette életét.

Az amerikai elnök bejelentette, hogy kormánya további 400 millió dollárnyi segélyt küld a palesztinoknak a Gázai övezetbe, amit a palesztin elnök “pozitív jelnek” értékelt.

Mahmúd Abbász palesztin elnök azt hangoztatta, hogy Izraelnek meg kell szüntetnie a palesztin nép elleni ostromot. Hozzátette, az Izraellel való békés együttélésben gondolkodnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik