Megújult a másfél éves Nők Lapja C@fe (www.nlcafe.hu). A piacvezető női portál új rovatstruktúrával, felhasználóbarát tematikával várja a látogatókat. A szerkesztőség a legnagyobb érdeklődésre számot tartó témakategóriákra osztja a tartalmat, – mint például a Szeressünk, Éljünk egészségesen, Szépüljünk, Süssünk-főzzünk, Babázzunk, Teremtsünk otthont, Legyünk stílusosak, Jósoljunk- kiemelte a könnyebb tájékozódás elősegítésére. Az egyes témákon belül a tartalom könnyebb áttekintésére altémaköröket vezettek be, amelyek között könnyen felismerhető kedves ikonok segítik a tájékozódást. A c@fe szolgáltatásait is kibővítették, a 100 000 olvasóhoz eljutó, egy éve létező népszerű Hírlevél mellett elindult a Recepthírlevél is, melyet kéthetente kapnak meg a hírlevélre feliratkozók. Az új szolgáltatás közkedvelt a hirdetők – különösen az FMCG cégek – körében is, hiszen segítségével értékes célcsoporthoz juttathatják el üzeneteiket. Az új szolgáltatások mellett a szerkesztőség elindította aktuális nyereményjátékát is Halloween kapcsán. Az október 31-ig tartó játékban Halloween tökökön szereplő “boszorkányos” idézetek összerakásával lehet részt venni. A Halloween játék nyertese egy éves személyre szabott asztrológiai elemzést kap ajándékba a legismertebb magyar boszorkánytól, Lillytől. Emellett számos más “szellemes” és kellemes jutalom – vacsorameghívás, mágikus ajándékcsomagok, szerencsepatkó, talizmán stb. – vár a játékos kedvű látogatókra. Szakály Andrea, a Nők Lapja C@fe főszerkesztője elmondta: “A Nők Lapja C@fe másfél év alatt bizonyította, hogy nagyon is alkalmas a portál indulásakor kitűzött online női közösségi színtér betöltésére. Ezt bizonyítják látogatóink visszajelzései, de számadataink is: jelenleg 35 000-ren keresnek fel bennünket a hétköznapokon és 120 000 regisztrált felhasználónk van. Fórumainkon, valamint a C@feházban több ezer témában osztják meg egymással véleményüket, gondjaikat a felhasználók. Látogatóink többsége 26-35 éves, közép- vagy felsőfokú végzettségű, szellemi foglalkozású véleményformáló nő. A portál megújításával, az új szolgáltatásokkal és nyereményjátékokkal felhasználóink igényeinek még teljesebb kielégítése a célunk. Emellett természetesen a hirdetők számára is minél kedvezőbb feltételeket szeretnénk biztosítani célcsoportjuk eredményes eléréséhez.” A Nők Lapja C@fe-ról (www.nlcafe.hu) A Sanoma Budapest Kiadói Rt-hez tartozó Nők Lapja C@fe piacvezető női portál, mely a nőket érdeklő témákat új nézőpontból közelíti meg. A 2001. áprilisában indult site komoly témákkal foglalkozik, cikkeiben és fórumain naponta változó, nőket érdeklő vezértémákat dolgoz fel, praktikus, hasznos tanácsokat, ötleteket nyújt látogatóinak. Számos szolgáltatás, mint például a keresők, programajánlók, horoszkóp, linkgyűjtemények, játékok, kvíz, szavazások, nyereményjátékok állnak az olvasók rendelkezésére. A Nők Lapja C@fe-t hétköznapokon több mint 35 000 felhasználó látogatja, regisztrált felhasználóinak száma 120 000. Látogatóinak többsége 26-35 éves, közép- vagy felsőfokú végzettségű, szellemi foglalkozású véleményformáló nő. További információ: Németh Norbert internetes marketing menedzser (tel.: 437-3607, fax: 437-3650, e-mail: n.nemeth@sanomabp.hu)
Belföld
Megújult a Nők Lapja C@fe! – Új rovatstruktúra, recepthírlevél és Halloween nyereményjáték a netes közösség további erősítésre
2002. 10. 28. 00:00
Megújult a másfél éves Nők Lapja C@fe (www.nlcafe.hu). A hétköznapokon 35 000 látogatóval rendelkező piacvezető női portál mostantól új rovatstruktúrával, felhasználóbarát tematikával várja látogatóit. A szolgáltatásokat is kibővítették, a 100 000 olvasóhoz eljutó népszerű hírlevél mellett elindult a Recepthírlevél is. A mára már 120 000 regisztrált felhasználót magáénak mondható portál október 31-ig tartó izgalmas Halloween nyereményjátékán "szellemes" és kellemes nyeremények egyaránt várják a látogatókat.
Ajánlott videó
- 00:00 Íme egy laptop, mely könnyedén átlendít a sűrű hétköznapokon
- 22:56 David De Gea hőstettével verte a Fiorentina a Milant
- 21:54 „600 meccsen voltam edző, ilyet még nem láttam” – abszurd tizenegyeseken hüledeznek a németek
- 21:49 198 embert ki kellett költöztetni, gázrobbanás történt egy lakásban Tapolcán
- 21:47 Miller Dávid feladta a Sztárboxot, Sárközi Ákos jön vissza a helyére
- 21:33 Medve költözött be a családi ház alá
- 21:25 Egy rolleres az ablakon keresztül ütötte az éjszakai busz sofőrjét az út közepén
- 20:54 Kétgólos előnyben volt, mégis lepofozták a Tottenhamet
- 20:53 A nap legfontosabb hírei – 2024. október 6.
- 20:34 31 év után zárult le a híres kincsvadászat
- 20:06 129 ember életét követelte az elátkozott expedíció
- 20:00 Magyar Hang: 4,7 milliárdért építettek volna menekülttábort Vitnyéden
- 19:54 Lövések dördültek el egy svédországi plázában
- 19:52 Sokk a Fradinak, Pakson kapott ki az NB I címvédője
- 19:31 A forduló legőrültebb meccsén botlott a Bayern München
- 15:48 Egy 15 éves fiú esett áldozatául a drogbandák közötti harcnak Marseille-ben
- 14:17 Pápaválasztó bíboros lesz egy magyarajkú bíboros
- 11:26 Egy fideszes EP-képviselő szerint Magyar Péter „vágyálma”, hogy az Orbán–Magyar-vitáról szól majd jövő heti EP-ülés
- 17:18 Orbán és Salvini az egész európai szélsőjobboldallal karöltve venné be Brüsszelt
- 13:27 Nézegette a Facebookot, saját esküvői képére bukkant
- 15:21 Török Gábor: A közmédia politikai harcok terepe volt, mára a hatalomgyár zászlóshajójává lett
- 17:37 Ezek voltak a nyerőszámok a hatos lottón
- 19:54 Lövések dördültek el egy svédországi plázában
- 20:00 Magyar Hang: 4,7 milliárdért építettek volna menekülttábort Vitnyéden
- 16:49 Noé fiától, Jáfettől származnak a magyarok?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!