[FN] A 2015-ig szóló úgynevezett sztráda expressz program keretében az elkövetkező négy év alatt 830 kilométer hosszú autópálya és gyorsforgalmi út megépítését tervezi a kormány, megközelítőleg 1,8 milliárdos költséggel - közölte Csillag István hétfőn Kecskeméten. A gazdasági és közlekedési miniszter hangsúlyozta: a hosszú távú útfejlesztési program az előző kormány elképzelésén alapul, de azt jelentősen felgyorsítva, illetve bővítve valósítják meg. Csillag István a kormányciklus idejére kitűzött célokat részletezve egyebek között elmondta: tovább épül az M3-as pálya úgy, hogy tervezett befejezésének idejéig, 2005 végéig az M30-as Nyíregyházát, az M35-ös pedig Miskolcot érje el. Beszámolt arról is: az M5-ösről a jövő héten tárgyalnak a koncesszió tulajdonosával, az üzemeltető AKA Rt.-vel. A tárgyalásokon tisztázni kívánják a továbbépítés mikéntjét, ütemét, a finanszírozás módját és nem utolsó sorban egy "emberbaráti díjrendszer" kialakításának lehetőségét. Csillag István kifejtette: a kormány elképzelése, hogy a határig tervezett M5-ös autópálya 2005-ig Szegedig megépüljön, ezzel párhuzamosan pedig a csongrádi megyeszékhelyet elkerülő út is, utóbbi állami beruházásként. A jövőre elkészülő szekszárdi hídon kívül az elkövetkező 4 év alatt szeretnék megépíteni a dunaújvárosi hidat is - mondta és reményét fejezte ki, hogy a beruházáshoz uniós kohéziós forrásokra is számíthat a magyar állam. Csillag István szólt arról is, hogy a sztráda expressz program első négy évre szóló ütemének új eleme a román határig tervezett M44-es autóút kiépítése és a hátrányos helyzetű viharsarki és tiszazugi rész megközelíthetőségének javítása a 4-es út egyes szakaszainak 2x2 sávosításával, majd a határig történő gyorsforgalmi úttá fejlesztésével. A miniszter megjegyezte: nemcsak Magyarországon, de az unió egészében is az a tapasztalat, hogy miközben az autópályák, gyorsforgalmi utak bővülnek, a forgalom egyre nagyobb mértékben visszaterelődik a régi főutakra. Az európai uniós partnerekkel a szaktárca tárgyalni kíván arról, hogy milyen közös szabályozással lehetne a fenti gondot orvosolni.
Ajánlott videó
- 11:24 A magyar dolgozók többsége úgy érzi, egyre kevesebbet ér a fizetése
- 11:12 Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 10:58 „Nem tudtam reálisan gondolkozni, ezért vágtam le az ujját” – az újpesti gyilkos megindokolta, miért csonkította meg a felesége holttestét
- 10:58 Változtat a Google, mindenkit érint: megszűnik a webes keresés eddig ismert formája
- 10:58 Bochkor Gábor: Nem venném észre, ha a számlámról csak úgy eltűnne tíz- vagy százezer forint
- 10:52 Sztrájkkészültség: az Ikea dolgozói nem elégedettek a béremeléssel, ilyen kitűző viselésével demonstrálnak
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 10:28 Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal Varsóban
- 10:15 Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből
- 10:14 Megható dolgot tett a hokiválogatott kapusa, miután a csapat megnyerte a legfontosabb vb-meccsét
- 10:09 Megszűnt a torlódás az M0-ás autóúton, ám több másik autópályán továbbra is lassú a haladás
- 10:00 A KDNP tiltaná a közösségi médiát 13 éves kor alatt
- 09:46 Orbán Anita: A mai egyeztetés egy új folyamat kezdete lehet
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 07:47 Videó: letarolta egy ház kertjét egy taxi Pesterzsébeten
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 09:38 Csintalan Sándor: Novák Katalin átnyúlt Varga Judit feje felett
- 10:09 Megszűnt a torlódás az M0-ás autóúton, ám több másik autópályán továbbra is lassú a haladás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
