Évről évre több tízmillió ember figyelme szegeződik a Hungaroringre azon a héten, amikor a száguldó cirkusz mezőnye hazánkba látogat. Idén azonban nemcsak a verseny ígér újdonságot, hanem maga a helyszín is. A három évig tartó rekonstrukció során a pálya legfontosabb kiszolgáló létesítményei teljesen megújultak: új főépület és főlelátó, kiszélesített paddock és új modern rendezvényterek várják a szurkolókat és a csapatokat. Ezek a változások a Hungaroring hosszú távú nemzetközi versenyképessége szempontjából is kulcsfontosságúak voltak, a fejlesztések ráadásul úgy valósultak meg, hogy közben a világbajnoki futamok zavartalanul megrendezésre kerültek. Exkluzív bejáráson mutatjuk meg a megújult létesítményt, amelyet a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. konzorciuma valósított meg.
Belföld
F1 tempóban zajlott a Hungaroring történetének legnagyobb fejlesztése! Betekintettünk a kulisszák mögé (videó)
- 19:34 Ellenállási nyilatkozatot hirdetett a Fidesz, nem vesznek részt az új tisztviselők megválasztásában
- 18:59 A korábbi osztrák kancellár is az MCC fizetési listáján volt, de a Fidesz bukása után visszautalta a pénzt
- 18:34 Szurkolóinak náci karlendítései miatt csapott le az UEFA egy csapatra
- 18:01 Lángoló szalmabálák, tűz elől kimentett marhák és szamarak – három helyszínre is riasztották a tűzoltókat kedden délután
- 18:01 Török Gábor: Véget értek a mézeshetek Magyar Péterék számára
- 17:59 ATV: Bóka János lett a Fidesz új frakcióvezetője
- 17:41 Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisbabák ügyében
- 17:38 Varga Mihály: az élelmiszer-árstop kivezetése nem okozna jelentős változást
- 17:17 Vinícius arcplasztikával sokkolta a rajongóit
- 17:06 Kizuhant a harmadikról és meghalt egy férfi Kecskeméten
- 17:00 Lázár János az NKA-botrányról: Az ügyészség fideszes adatokban matat jelen pillanatban
- 16:42 Pitbull útja a világsikerig: hogyan lett egy minden szempontból atipikus popsztárból igazi bulikirály?
- 16:30 Tűz volt a CATL akkumulátorgyár debreceni telephelyén
- 16:30 Tisza-frakcióvezető a Polgár-bukta után: A többi párttal is egyeztetünk majd a köztársasági elnökről
- 15:54 Elsodort egy embert a vonat Vecsésnél, az illető felállt és elhagyta a helyszínt
- 10:57 10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt., miután áprilisban minden lottón elvitték a főnyereményt
- 13:43 Előállították a Seuso-kincsek nyomában kutató fideszes propagandistát, Dézsy Zoltánt
- 12:48 Emberi csontokat találtak Miskolcon, egy régi mobil, és egy télikabát volt az erdőnél fellelt maradványok mellett
- 05:59 Hat lakosztály áráért szállt meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf és kísérete Madrid legelőkelőbb luxusszállodájában a NATO-csúcson
- 07:29 Nyomozás indult a 25 milliárdba került, de soha meg nem épült Fradiváros ügyében
- 14:31 Puzsérék Laczó Adriennt látnák szívesen az államfői székben
- 17:06 Kizuhant a harmadikról és meghalt egy férfi Kecskeméten
- 13:13 Ruszin-Szendi Romulusz feljelentést tesz a honvédség eltűnt, félmilliárdos beszerzése miatt
- 07:58 Kapu Tibor: Fejet hajtok Polgár Judit hihetetlen méltóságáért, amellyel a lehetetlenül méltatlan helyzetet kezelte
- 12:53 Császár Előd Friderikuszról: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni, és mondtam, hogy akkor szevasz!”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
