[FN, MTI-Eco] Egyes német vállalatok azt fontolgatják, hogy a növekvő adóterhek miatt külföldre költöztetik a cégvezetést - írta hétfői számában a Die Welt, s az Allianz biztosító mellett a Siemenst említette, ahol a lap szerint azon gondolkodnak: nem lenne-e ésszerű úgymond kivándorolni, és külföldön létesíteni holdingot. Franz Müntefering, a szociáldemokraták (SPD) új frakcióvezetője erre úgy reagált, hogy nem lenne tisztességes, ha olyan cégek, amelyek éveken át nyereséget értek el Németországban, a soványabb években hátat fordítanának az országnak. A nagy vállalatokat a Die Welt szerint különösen a koalíciónak az az elképzelése bosszantja, amelynek értelmében a jövőben csak nyereségük felével mérsékelhetik a korábbi veszteséget. A jelenlegi szabályok szerint, ha egy vállalat például 100 ezer euró veszteséget halmozott fel a múltban, de az adott évben 50 ezer euró nyereséget ér el, akkor a teljes összeget elszámolhatja veszteségcsökkentés címén, és kivonhatja az adó alól. Az új elképzelések értelmében csak a felét vonhatná ki. A német iparszövetség elnöke, Michael Rogowski úgy nyilatkozott, hogy "katasztrofális" a hangulat a konszerneknél, "nem is adható vissza, hogy időnként milyen szavak hangzanak el".
Ajánlott videó
- 07:34 A Tisza Pártra szavaz a volt őrmester, akit elmarasztaltak, miután nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 07:31 Iráni háború: Trump a meghalt amerikai katonák fogadási ceremóniáján
- 07:13 Évtizedek óta senki nem csinált olyat a magyar tőzsdén, mint a Shopper Park Plus
- 07:04 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:58 Nyírő Gyula OPAI: még várólistán a 19 pszichiáter
- 06:53 Enyhén erősödő Fideszt, hat százalékpontos kormánypárti előnyt mért a Nézőpont
- 06:31 „Ízléstelennek tartom, hogy kézből odaadják a százezreket” – Verebes István a Kincsvadászokat és a Cápák közöttet kritizálta
- 06:02 Két éve avatták fel Nádudvaron a még mindig nem működő mentőállomást
- 05:58 A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
- 05:45 Kvíz az űrből – mennyit tudsz a Naprendszerről
- 05:30 Nem mindegy, hogy egy étel fagyasztott vagy gyorsfagyasztott – ez a különbség
- 05:30 Képben vagy a 90-es, 2000-es évek magyar rapszövegeivel? Teszteld a kvízünkkel!
- 03:33 Időn túli hetessel egyenlített a Fradi, bajnokként ünnepelte csapatát az ETO-tábor
- 21:45 Valaki nyert 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 05:45 Kvíz az űrből – mennyit tudsz a Naprendszerről
- 06:53 Enyhén erősödő Fideszt, hat százalékpontos kormánypárti előnyt mért a Nézőpont
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 16:41 A fideszes többség továbbra sem engedi Győrben a legnagyobb önkormányzati cég átvilágítását
- 06:31 „Ízléstelennek tartom, hogy kézből odaadják a százezreket” – Verebes István a Kincsvadászokat és a Cápák közöttet kritizálta
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 16:42 Lezárult a határon túli magyarok regisztrációja, Romániából érkezhet a legtöbb szavazat a választásra
- 06:02 Két éve avatták fel Nádudvaron a még mindig nem működő mentőállomást
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
