Nagyvilág

Csaknem háromszázan haltak bele a kolerába Haitin

A Haitin pusztító kolerajárvány áldozatainak száma 295-re növekedett , a betegek száma pedig elérte a 3162-t - jelentették be az egészségügyi hatóságok.

Az egy hete kirobbant járvány egyelőre az ország középső részére korlátozódik, de már megjelentek az első betegek az 1,3 milliós fővárosban, Port-Au-Prince-ben is. Szakértők azonban attól tartanak, hogy a fertőző kór a maláriához és a tuberkulózishoz hasonlóan az egész országban elterjed.

Az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes koordinációs bizottsága rendkívül súlyosnak ítéli a helyzetet, és reális lehetőségnek nevezte, hogy országos szintű kolerajárvány alakul ki több százezer megbetegedéssel. A haiti kormány mozgósította a helyi hatóságokat és az iskolákat, hogy felvilágosító kampányokkal elejét vegye a betegséget okozó baktérium terjedésének.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mindazonáltal kedden úgy vélte, hogy nem szükséges korlátozni az utazásokat Hispaniola szigetére, amelynek egyik felét Haiti, a másikat a Dominikai Köztársaság foglalja el.

Dacára a járványnak a választási bizottság bejelentette, hogy nem tervezik a november 28-ra kiírt elnök- és parlamenti választások elhalasztását, a felkészülést az ütemterv szerint folytatják.

AJÁNLOTT LINK:

Haitit még a kolera is húzza (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik