A BMC Software tiszta nyeresége a 2003-as pénzügyi év második negyedévében 19,3 millió dollár, összbevétele 291, 2 millió dollár volt. A részvényekre vetített nyereség a 2002-es pénzügyi év második negyedéhez képest 0,05 dollárral nőtt. Ez az eredmény túllépi a cég által júliusban prognosztizált értékeket, valamint az elemzésekben általánosan elfogadott 0,04 dollár értékű becslést. A különleges tételeket illetően a tiszta nyereség 10,1 millió dollár volt, szemben a tavalyi év hasonló időszakának 53,3 millió dollár nettó veszteségével. A cégnek nincsenek tartozásai. A második pénzügyi negyedév összbevétele 291, 2 millió dollár volt, szemben a 2002-es pénzügyi év ugyanezen időszakában elért 295,1 millió dollárral. A cég tevékenysége a 2003-as pénzügyi év második negyedében 103,4 millió dollár készpénzforgalmat eredményezett. Szeptember 30-án a készpénz és az eladható értékpapír állomány 1,23 milliárd dollár volt. A működési költségek, nem számítva a különleges tételeket, alacsonyabbak, mint bármikor az elmúlt három évben és 22,5 millió dollárral (7 százalékkal) csökkentek a múlt év ugyanezen időszakához képest. A cég folytatta 2000 áprilisában elindított, hatóságilag engedélyezett részvény-visszavásárlási programját, és a második pénzügyi negyedév során 80,4 millió dollárt költött 5,8 millió részvény visszavásárlására. Kilátások A 2003-as pénzügyi év harmadik negyedében a BMC Software 0,08 és 0,11 dollár közötti részvényenkénti nyereséget vár, amely nem számítva a különleges tételeket, a 0,36 és 0,42 dollár közötti tartományban lesz. A költségek felügyelete terén elért sikerek alapján a 2003-as pénzügyi évben a cég működési összköltsége – a különleges tételek nélkül -, várhatóan 80 millió dollárral kevesebb lesz, mint az előző pénzügyi évben. A második negyedév fontosabb lépései voltak: – A BMC bejelentette, hogy megvásárolja a Remedy aktívákat a Peregrine Systemstől 350 millió dollár készpénzért, így a felügyeleti eszközök és segédprogramok kiváló gyártójából a vállalati szintű rendszer-felügyeleti megoldások piacán vezető szerepet betöltő céggé válik. – Kiterjesztette stratégiai szövetségét a Sybase-zel, hogy vállalati adat-felügyeleti platform megoldásuk, az Adaptive Server Enterprise felügyeletéhez és nyomon követéséhez új megoldásokat dolgozzanak ki. Továbbá a Sybase árulni fogja a BMC Software piacvezető vállalati szintű rendszer-felügyeleti megoldáscsomagját. – Kiterjesztette a technológia terén betöltött vezető szerepét azáltal, hogy – bevezette a PATROL Expresst, egy új ágens nélküli megoldást, amely lehetővé teszi azt, hogy távolról megfigyeljenek számos platformot és alkalmazást, tűzfalakon keresztül, biztonságos módon, – kibocsátotta a Deployment Managert (elhelyezés-felügyelet) a Linux for zSeries számára, egy konfiguráció-felügyeleti megoldást, melynek segítségével egyszerűen és dinamikusan lehet szoftvereket elhelyezni heterogén Linux szerverek ezreire, és amelyek IBM eServer zSeries környezetben működnek, – bővítette Enterprise Performance Assurance ajánlatát a PATROL Perceive-vel, amely egy web-alapú adat-elérési megoldás, – új, erőteljes, online reorganizációs képességet kínál az Oracle számára a SmartDBA teljesítmény-felügyeleti csomag részeként, A BMC Software-ről A BMC Software Rt. [NYSE: BMC] a vállalati szintű rendszer-felügyeleti megoldások egyik piacvezető szállítója. A cég arra összpontosít, hogy ügyfelei számára biztosítsa az üzleti elérhetőséget (Assuring Business AvailabilityŽ)) azáltal, hogy segít szolgáltatásaik proaktív tökéletesítésében, költségeik csökkentésében és az üzleti érték növelésében. A BMC Software széleskörű megoldásai a vállalati rendszerektől az alkalmazásokig és adatbázisokig terjednek. A BMC Software 1980-ban alakult, irodái mára világszerte megtalálhatók, az S&P 500 tagja, és a 2002-es üzleti évben bevétele meghaladta a 1.3 milliárd USD-t. További részletekért látogasson el a http://www.bmc.com vagy a http://www.bmc.com/hungary weboldalakra.
- 00:00 Íme egy laptop, mely könnyedén átlendít a sűrű hétköznapokon
- 22:56 David De Gea hőstettével verte a Fiorentina a Milant
- 21:54 „600 meccsen voltam edző, ilyet még nem láttam” – abszurd tizenegyeseken hüledeznek a németek
- 21:49 198 embert ki kellett költöztetni, gázrobbanás történt egy lakásban Tapolcán
- 21:47 Miller Dávid feladta a Sztárboxot, Sárközi Ákos jön vissza a helyére
- 21:33 Medve költözött be a családi ház alá
- 21:25 Egy rolleres az ablakon keresztül ütötte az éjszakai busz sofőrjét az út közepén
- 20:54 Kétgólos előnyben volt, mégis lepofozták a Tottenhamet
- 20:53 A nap legfontosabb hírei – 2024. október 6.
- 20:34 31 év után zárult le a híres kincsvadászat
- 20:06 129 ember életét követelte az elátkozott expedíció
- 20:00 Magyar Hang: 4,7 milliárdért építettek volna menekülttábort Vitnyéden
- 19:54 Lövések dördültek el egy svédországi plázában
- 19:52 Sokk a Fradinak, Pakson kapott ki az NB I címvédője
- 19:31 A forduló legőrültebb meccsén botlott a Bayern München
- 15:48 Egy 15 éves fiú esett áldozatául a drogbandák közötti harcnak Marseille-ben
- 14:17 Pápaválasztó bíboros lesz egy magyarajkú bíboros
- 11:26 Egy fideszes EP-képviselő szerint Magyar Péter „vágyálma”, hogy az Orbán–Magyar-vitáról szól majd jövő heti EP-ülés
- 17:18 Orbán és Salvini az egész európai szélsőjobboldallal karöltve venné be Brüsszelt
- 13:27 Nézegette a Facebookot, saját esküvői képére bukkant
- 15:21 Török Gábor: A közmédia politikai harcok terepe volt, mára a hatalomgyár zászlóshajójává lett
- 17:37 Ezek voltak a nyerőszámok a hatos lottón
- 19:54 Lövések dördültek el egy svédországi plázában
- 20:00 Magyar Hang: 4,7 milliárdért építettek volna menekülttábort Vitnyéden
- 16:49 Noé fiától, Jáfettől származnak a magyarok?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!