[FN] A magyar gazdaságban nem fordulatra, hanem kiigazításra van szükség - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök az MSZP parlamenti frakciójának szerdai ülésén a 2003. évi költségvetés prioritásait ismertetve. Medgyessy Péter szavai szerint normális, kiegyensúlyozott, racionálisan költekező év lesz 2003. Leszögezte: jövőre nem lesz szükség megszorító intézkedésekre. Hozzátette, a GDP 4 százalékos, a fogyasztói árak 4,5-5 százalékos növekedését, az államháztartás hiányának 4,5 százalékra csökkentését tervezik. A 2003-as év költségvetésének prioritásai közül a kormányfő kiemelte a család- és gyermektámogatásokat, amire jövőre 12,5 százalékkal nagyobb összeget biztosít a kormány. Megemlítette a közalkalmazottak, köztisztviselők, a bírósági és ügyészségi dolgozók bérének növelését, a nyugdíj, az özvegyi nyugdíj emelését és a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetését. A gazdaság versenyképességének növeléséről szólva Medgyessy Péter jelezte: jövőre az átlagos adóterhelés 22,9 százalékról 20,5 százalékra csökken. A mezőgazdasági támogatásokat 20 százalékkal növelik, területfejlesztésre 49 milliárd forint, a kistérségek felzárkóztatására pedig 18 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Elmondta: a magyar gazdaságnak jó a teljesítőképessége, de a külgazdasági feltételek nem a legkedvezőbbek.
Ajánlott videó
- 11:43 Balavány: Még Sulyok Tamásban is több a tartás, mint Orbán Viktorban
- 11:41 Csapadéktérkép: a Berettyó környékén 0, Baján 64,5 milliméter eső esett
- 11:25 A Chelsea hivatalosan is kinevezte új edzőjét, Xabi Alonsót
- 11:04 Radnóti Sándor: Orbán nagyon feltápászkodékony, de ebből nem fog feltápászkodni
- 10:59 Megvan, kik veszik át Magyar Péter és Tarr Zoltán helyét az Európai Parlamentben
- 10:57 Panyi Szabolcs: Több mint egy tucat orosz kémet tartalmazó listához juthat Magyar Péter
- 10:41 Felrobbant a levegőben, és lakóház mellé zuhant egy repülőgép Németországban
- 10:39 Az AI majdnem újra meggyilkolta John Lennont
- 10:28 Nagyszabású dróntámadást mért Moszkva környékére Ukrajna
- 09:59 Itthon és Európában is duplázna a kínai óriás, amely Magyarországon már előzi a Teslát
- 09:59 Egy hévízi háromcsillagos szálloda dolgozói sem kapták meg a bérüket
- 09:53 Elárulta az ETO edzője, hol folytatja a pályafutását
- 09:50 „Biztos, hogy nem” – Havasi Bertalan karrierjének emlékére
- 09:29 Tragikus balesetben halt meg az első magyar királynő
- 10:00 Megszólalt a hatóság a hazánkban történt epermérgezések ügyében
- 09:50 „Biztos, hogy nem” – Havasi Bertalan karrierjének emlékére
- 09:59 Egy hévízi háromcsillagos szálloda dolgozói sem kapták meg a bérüket
- 06:42 Gyalogosok közé hajtott egy autó Olaszországban, majd kést rántott a vezetője
- 08:41 Hegedűs Zsolt értékelte Pintér örökségét: Alapjában sérül már a betegbiztonság
- 19:53 Katasztrófa, luxus, szégyen, elégtétel – elkísértük az első látogatócsoportot a Karmelitába és Rogán luxusminisztériumába
- 21:22 Robbie Keane az elbukott bajnoki arany után a jövőjéről és a kormányváltásról is beszélt
- 20:32 Havasi Bertalan: Nem mindig kormányoztunk jól. Szarul kommunikáltunk
- 09:01 Egyszázalékos adómilliárdok – két szereplőnek lejt a pálya, a civilek viszont hátrányban vannak
- 09:53 Elárulta az ETO edzője, hol folytatja a pályafutását
- 20:10 Megszűnik a Fidesz szócsöveként számontartott Győr+ Hetilap
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
