Nagyvilág

Washington új javaslatot tesz Teherán asztalára

Az Egyesült Államok és európai szövetségesei az Iránnak beterjesztendő nukleáris fűtőanyagcserére vonatkozó új javaslaton dolgoznak.

Ennek feltételei azonban keményebbek annál az előterjesztésnél, amit Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb vezetője tavaly visszautasított – jelentette vezető amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva csütörtökön a The New York Times.

Az új nyugati javaslat értelmében Teheránnak bele kellene egyeznie, hogy kéttonnányi alacsony dúsítottságú urán (LEU) elhagyja az országot: ez kétharmaddal nagyobb mennyiség, mint amit a tavaly Bécsben elért megállapodástervezet előírt volna. A megnövekedett követelés arra utal, hogy Irán közben megszakítás nélkül folytatta az urándúsítást, s az Egyesült Államok szeretné elkerülni, hogy az iszlám köztársaságnak atomfegyver-előállításához elegendő nyersanyaga legyen.

Iránnak emellett fel kellene hagyni azzal, hogy a LEU-ból további feldolgozás révén 20 százalékos szintre dúsított uránt állít elő, s hajlandóságot kell mutatnia a megegyezésre.

Nemzetközi nukleáris szakértők szerint Iránnak jelenleg két atombomba előállításához szükséges uránja van, de amerikai számítások szerint az országnak legalább további egy évre van szüksége ahhoz, hogy ezt fegyveralapanyaggá dúsítsa és abból valóban fegyvert készítsen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik