[FN] Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet számításai szerint 2001-ben is a Matáv volt a legjelentősebb vállalkozás Magyarországon a bruttó hazai termékhez (GDP) adott érték alapján . A távközlési társaság saját vagyona szerint is a vezető helyen állt tavaly. Árbevételét tekintve azonban az ötödik a rangsorban. Tavaly a Matáv árbevétele 369,2 milliárd forint volt. A Matávnál a foglalkoztatottak száma 16 914 fő. E szerint pedig a harmadik legjelentősebb vállalat volt 2001-ben Magyarországon. A második helyen a Mol Rt. állt a GDP-hez adott érték alapján, míg a saját vagyona szerint a harmadik legjelentősebb vállalkozás volt tavaly. A Mol 638 milliárd forintos bevétellel a második helyet foglalta el a ranglistán 2001-ben. Az olajipari cégnél 15 918 főt foglalkoztattak tavaly, ezzel a 4. legnagyobb társaság volt. Az Audi Hungária Motor Kft. a GDP-hez adott értéke alapján tavaly a 3. volt a rangsorban. Bevétele 851,8 milliárd forint volt, ami szerint viszont az első helyet foglalta el 2001-ben. Saját vagyonát tekintve az Audi a második a sorban. A társaságnál 4863 főt foglalkoztattak a vizsgált időszakban, ez alapján a 15. helyen állt.
Ajánlott videó
- 13:11 Fodor Csenge a kapitánnyal való nézeteltéréséről: Jól viseltem, nincs visszhangja a lelkemben
- 13:05 A Bubi bicajok nem tűntek el, csak átalakultak – Manfred lett a nevük
- 12:56 Teleki Pál haláláról és a Hungaroring kezdeteiről is készül dokumentumfilm, utóbbi 285 millió forint támogatással
- 12:46 Nyolc jel, ami alapján be lehet azonosítani a mesterséges intelligenciával generált képeket
- 12:33 Anyja szerint nem miatta lett Kossuth-díjas Lackfi János
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 12:24 Az Allee lett az Év Bevásárlóközpontja – ünneplés és kuponnapok márciusban
- 12:08 Már az Európai Bíróság előtt az ügy, amit egy magyar cég indított a Google ellen a Gemini mesterséges intelligencia miatt
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 11:22 Agglomeráció: eddig tart az új lélektani határ távolságban
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:51 Ez lehet a Xiaomi eddigi legkülönlegesebb telefonja
- 05:30 Kvíz: Teszteld ezzel a 10 kérdéssel, mennyire mozogsz otthonosan a DiCaprio-filmek világában
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 05:55 Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusán
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 08:16 Katalin hercegné két hároméves kislányt is boldoggá tett, miközben az Ír Gárdával ünnepelt
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 08:22 Meghalt Dávid Sándor, a magyar sportújságírás meghatározó alakja
- 10:27 Gáspár Bea: Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat
- 10:02 30 millió forint pénzbüntetésre ítélték Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
