Nagyvilág

Papírforma szerinti eredmény a brazil elnökválasztáson

Dilma Rousseff, a vasárnap megrendezett brazil elnökválasztás favoritja megnyerte a voksolás első fordulóját, de nem szerezte meg az abszolút többséget, így október 31-én második fordulót tartanak.

A szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága alapján a leköszönő államfő, Luiz Inácio Lula da Silva pártfogoltja, a Munkáspárt jelöltje a voksok 46 százalékát szerezte meg, míg legfőbb ellenfele, a szociáldemokrata José Serra a szavazatok 33 százalékát kapta – jelentette az országos választási bizottság.

A harmadik helyen Marina Silva volt környezetvédelmi miniszter (Zöld Párt) végzett csaknem 20 százalékos támogatottsággal, és így ő okozta a legnagyobb meglepetést, mert a közvélemény-kutatók maximum 15 százalékot jósoltak neki. A zöldek jelöltje azonban már nem folytathatja a versengést, mert a második fordulóban már csak az első két helyezett küzdhet meg a legmagasabb közjogi méltóság tisztéért.

Elemzők szerint – ha csak valami váratlan közbe nem jön az elkövetkező hetekben – Rousseffnek minden esélye megvan arra, hogy diadalmaskodjon a második fordulóban, és akkor ő lesz Brazília első női elnöke. A 62 éves egykori harcos baloldali aktivista, aki megjárta a korábbi brazíliai diktatúrák börtöneit, kilátásba helyezte, hogy megválasztása esetén továbbviszi a még mindig rendkívül népszerű Lula örökségét, a piacbarát és a szociális gazdaságpolitika elemeiből álló egyveleget, amely éveken keresztül a brazil fejlődés záloga volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik