A szocialisták és a szabad demokraták elfogadták az ellenzéki pártoknak azt a javaslatát, hogy azonos számban képviseltesse magát mindkét oldal az Európai Parlament november 18-án kezdődő bővítési vitájában. A magyar delegációban az MSZP kilenc, a Fidesz nyolc, az MDF három, míg az SZDSZ két helyet kap. Az ünnepi tanácskozáson kormánypárti és ellenzéki részről egyaránt egy-egy felszólalásra nyílik lehetőség. Az Európai Parlament munkájában jövő áprilistól, vagyis az EU-csatlakozási megállapodás aláírását követően már állandó magyar küldöttség vehet részt, egyelőre megfigyelőként. A küldöttség létszáma vagy húsz- vagy huszonkettő lesz, attól függően, miként dől el az ezzel kapcsolatos vita Brüszszel, illetve Budapest és Prága között. A kormánypártok sokáig ragaszkodtak ahhoz, hogy az ünnepi ülésre utazó magyar delegációban többségük legyen. A legutóbbi házbizottsági ülésen viszont már belementek a paritásos megosztásba. A megállapodás kimunkálásában állítólag nagy szerepe volt Szili Katalin házelnöknek. A koalíciós pártok azonban elvárják: az ellenzék egyezzen bele, hogy az Országgyűlés kéthetente szavazzon a napirendről.
[Népszabadság]
[Népszabadság]
Ajánlott videó
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:08 Kicsit hűvösebb idő lesz jövő héten, elkél majd az esernyő is
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 18:21 Tűzzel játszik Japán új miniszterelnöke, amikor elődje gazdaságpolitikájának folytatását ígéri
- 18:04 Jön a drámai hajrá a kosárlabda-vb selejtezőjén, Japán borította a papírformát
- 16:56 Valakinek telitalálatot hozott a hatoslottón a nemzeti ünnep
- 16:41 Izrael még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen
- 16:32 Ezért kapott női nevet Amerika
- 16:00 Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
- 15:56 Így tarthatjuk távol a szomszéd macskát a kerttől
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 11:14 Kijev tájékoztatást adott a Barátság vezetékről, de Orbánék küldöttsége helyett csak a magyar nagykövet lehetett ott
- 12:50 Zelenszkij: Kész vagyok bármilyen vezetővel együtt dolgozni Magyarországon, aki nem Putyin szövetségese
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 14:22 Politico: Generációs törésvonal dönthet a magyar választáson
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 10:54 Tiltott adatszerzés miatt fogtak el egy fiatalt az ELTE jogi karán
- 16:56 Valakinek telitalálatot hozott a hatoslottón a nemzeti ünnep
- 08:55 Karácsony Gergely Orbán Viktor szavaival köszöntötte az ünnepet
- 12:37 Für Anikó a nyugdíjáról: Talán egy tank benzinre elég lesz
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
