Tegnap megszületett a megállapodás az elbocsátások feltételeiről az IBM székesfehérvári gyárának vezetői, valamint a szakszervezetek és az üzemi tanács képviselői között. A Vasas Szakszervezeti Szövetség közép-dunántúli területi ügyvivője, az IBM-nél alakult egyeztetőbizottság elnöke sikeresnek ítélte a tárgyalásokat. Az IBM minden egyes dolgozóját egyforma feltételek illetik meg a felmondások ideje alatt, függetlenül attól, hogy közvetlenül az amerikai céggel álltak szerződéses viszonyban, vagy kölcsönzött munkásokként dolgoztak a gyárban. Az ügyvezető igazgató megjegyezte: az IBM-nél szerződésben levők számára természetesen a kollektív szerződés feltételei is érvényesek. Mohácsi Péter, az IBM székesfehérvári gyárának ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a felmondások 2003. január 2-ával kezdődnek. A termelést viszont már az idén november 30-án leállítják a számítógépes merevlemezeket készítő gyárban. Decemberre minden alkalmazottnak a törvény szerint kötelező, állásidőre járó juttatást kellene megkapnia – ehelyett azonban a cég a dolgozók számára kedvezőbb átlagbéreket fizeti ki. A dolgozók választhatnak, hogy közös megegyezéssel bontják fel munkaviszonyukat, vagy a munkáltató szünteti meg azt, felmondással.
[Népszabadság]
[Népszabadság]
Ajánlott videó
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
- 16:41 A fideszes többség továbbra sem engedi Győrben a legnagyobb önkormányzati cég átvilágítását
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 15:37 A CÖF nyílt levélben kérdezi a NATO-t, mit kívánnak tenni, ha Ukrajna megtámadná Magyarországot
- 15:14 „Jó gyerek, mert bement a ringbe, és bunyózott” – Nagy Ervin esélyei Dunaújvárosban
- 13:37 Lezuhant egy sífelvonó kabinja Svájcban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
