Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) még e hónapban rendkívüli ülésen foglalkozik az OIT Hivatalát ért súlyos kifogásokkal. A Népszabadság értesülései szerint a megyei bírósági elnökök kezdeményezték Zanathy János hivatalvezető menesztését. A megyei bírósági elnökök a múlt hónap elején, a Tolna megyei Hőgyészen tartott tanácskozáson döntöttek úgy, hogy a hivatal működésével kapcsolatos aggályaikat az OIT ülése elé viszik. (E testületnek kilenc bírón és a Legfelsőbb Bíróság elnökén kívül tagja az igazságügy-miniszter, a legfőbb ügyész, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke, valamint az Országgyűlés alkotmányügyi és költségvetési bizottságának egy-egy képviselője is.) A bírósági vezetők szerint az elmúlt öt évben romlott a bíróságok megítélése, a bírók anyagi helyzete, rosszabbak lettek a munkavégzés körülményei is. Az OIT hivatalának működésével kapcsolatban megállapították, hogy az bürokratikus, létszámában túlméretezett, a megyei bíróságok vonatkozásában pedig túlzott centralizációra és uniformizálásra, többszintű szabályozásra törekedett. A hatékony munka érdekében az OIT-nek azt javasolják, hogy határozza meg és hozza nyilvánosságra igazgatási stratégiáját, a folyamatos és ad hoc feladatok megoldására pedig jöjjön létre egy, a tanácsot segítő szakmai testület. Ez utóbbi – elnöki kabinet formájában – azóta létre is jött - írja a Népszabadság.
Ajánlott videó
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:58 Veszélyes vírust találtak egy lóban az Alföldön
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 15:18 HVG: Vitézy kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
- 15:03 Menczer szerint Magyar Péter Varga Judit felelősségét állítja a középpontba a kegyelmi ügy elővételével
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 14:48 Gajdos László felszólította a BYD-t, hogy azonnal fejezzék be a könyezetkárosító építkezést
- 16:21 Borat, Másnaposok, Terhes társaság – szinkronmunkáiban is felejthetetlen Scherer Péter
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
