Kilenc évvel a Daphne Caruana Galizia elleni merénylet után megkezdődött a tárgyalás, amely során Yorgen Fenechet, Málta egyik leggazdagabb üzletemberét azzal gyanúsítják, hogy 150 000 eurót fizetett három bérgyilkosnak az oknyomozó újságíró meggyilkolásáért, írja a Guardian.
Caruana Galiziával egy autójába rejtett bomba végzett 2017-ben. A magazinkiadó, újságíró és blogger az ország egyik legismertebb médiaszereplője volt. A kormányzati és üzleti élet vezető személyiségeiről szóló riportjai miatt politikusok és támogatóik támadásainak célpontja volt.
Yorgen Fenechet hét évvel ezelőtt tartóztatták le. Számos halasztás és a törvényes fogvatartási idő lejárta után februárban óvadék ellenében szabadon bocsátották.
Az üzletember szerdai, valettai tárgyalásán ártatlannak vallotta magát.
Fenech ellen emberölésben való bűnrészesség és bűnszövetségben elkövetett bűncselekmény miatt emeltek vádat. Az ügyészség életfogytiglani börtönt kért rá.
Az üzletember mellett hat másik férfit vádoltak a gyilkosságban való bűnrészességgel. Fenech az utolsó, aki bíróság elé állt. A hét vádlott közül ötöt már elítéltek, egyikük ellen pedig ejtették a vádat, miután vallomást tett.

