Perbe hívják az államot azok a szállítmányozó cégek, amelyek 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa idején hamis központi információkra alapozva küldtek fuvart az akkori Szovjetunióba. Orvos szakértők már két kamionsofőr halálát hozták közvetlen összefüggésbe a sugárfertőzéssel.
"Az előzmények és az orvosi adatok, illetve a betegség kifejlődésének időrendiségét figyelembe véve jelen esetben a bizonyossággal határos valószínűséggel kijelenthető, hogy Kosáry János heveny fehérvérűség megbetegedése a csernobili katasztrófát követő fuvarfeladat teljesítése során elszenvedett sugárfertőzés következménye." Ezt a mondatot egy 2002. szeptember 27-én kelt igazságügyi szakértői jelentésből idézzük. A szakértőtől a Kosáry Jánosné és társai kontra Hungarocamion Rt. perben kért állásfoglalást a Fővárosi Munkaügyi Bíróság. A per november 11-én, hétfőn folytatódik, és e szakértői vélemény alapján valószínűsíthető, hogy a felperes, azaz az 1986-os csernobili atomkatasztrófát követő napokban a térségben tartózkodó kamionsofőr özvegyének győzelmével zárulhat. Ez esetben pedig Kosáryné lesz sorrendben a második, akinek bíróság előtt sikerül bebizonyítani, hogy férje halálát a csernobili atomrobbanás következtében kialakult sugárfertőzés okozta.
[Népszabadság]

Ajánlott videó
- 15:29 Mága Zoltán elismerte, hogy diplomata-útlevéllel rendelkezik
- 15:20 Bocsánatot kér a Válasz azokért a NER-ben született cikkekért, ami alapján bárkit „igaztalan Fidesz-bosszú” ért
- 15:18 Döntött az ÁKK: lenyomják a legnépszerűbb állampapírok kamatait
- 15:18 A Széchenyi Könyvtár munkatársa durva videót készített arról, hogy néznek ki a dolgozói terek egy sarokra a Karmelitától
- 15:16 Andrada: Szijjártó támogatását élvezte a szlovén akkufeldolgozó, végül a levegőszűrő berendezést sem fizette ki
- 15:10 Behajítottak tíz krumplit a budapesti börtön udvarára, tíz darab mini mobil volt bennük
- 15:01 Magyarországra is megérkeztek a Xiaomi új, megfizethetőbb robotporszívói
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 14:39 Mocsai Lajos az elbukott vb-selejtezős párharcról: A válogatott jövője kérdéseket vet fel
- 14:33 Nemes Jeles László a magyar választásokról: Varázslatos pillanat volt végre szabaddá válni
- 14:32 Az égbolt is megremegett: így osztotta a halált a Kövér Berta
- 14:21 Római és török kori leleteket ástak elő Tapolcán
- 14:13 Magukra robbantotta a házát egy anya, hogy végezzen magával és a kilencéves kislányával
- 14:11 Alekosz párkapcsolati tanácsadói irodát nyitott: A nő, aki a gyakorlati kivitelezéseimet megtapasztalja, egy életen át visszajár hozzám
- 14:00 Eltűnnek Magyarország ívóvízkészletei, így menthetnénk meg magunkat a kiszáradástól
- 06:06 Publicus: 20 százalék alatt a Fidesz
- 09:43 Félmillió forintot nyúltak le egy magatehetetlen nőtől a sürgősségin
- 11:03 Végrehajtást rendeltek el Balásy Gyula állami milliárdokból dolgozó kommunikációs cégei ellen
- 08:18 Krausz Ferenc levelet írt Magyar Péternek a 261 milliárdos szerződésbontás ügyében
- 05:30 Kvíz: mennyire mozogsz otthonosan az olasz konyhában?
- 08:51 Török Gábor: Sulyok Tamás továbbra is félreérti szerepét
- 13:28 Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert
- 08:46 „Novák Előd rágózni meg menni nem tud egyszerre” – Majkát is felháborította a Mi Hazánk kivonulása
- 09:03 5,5 millióra büntették Pócsot, amiért megperzselt disznóra írta Ruszin-Szendi nevét
- 10:00 Nincs szükség minden kórházban szülészetre a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!