A novemberben térdműtéten átesett sportoló szerdán közösségi oldalain jelentette be, hogy távozik a zöld-fehérektől, arról azonban egyelőre nem írt, hogy hol folytatja pályafutását.
„Nehéz szívvel, nem önszántamból, de eljött az idő, hogy elköszönjek a Fraditól. Sajnos nem úgy alakult a történetem vége a Fradiban, ahogy azt elképzeltem. Az utolsó pillanatig azt gondoltam, hogy amikor az idő eljön, ebben a klubban fogom lezárni a tornászpályafutásom.
Egy sérülés mindig nehéz időszak egy sportoló életében, ilyenkor még inkább számít az, hogy ki áll melletted. Úgy érzem, nem minden döntés tükrözte azt a bizalmat, amiben reménykedtem. Ennek ellenére – büszke vagyok rá, hogy ezt a klubot képviselhettem, és mindig mindent megtettem a sikerekért. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az első női tornász lettem, aki olimpián képviselhette a Fradit
– írta bejegyzésében, melyben megköszönte a szurkolóknak a támogatást, valamint azzal zárt, hogy küzdeni mindig, feladni soha.
A párizsi olimpián felemás korláton szerepelt, 23 éves tornász tavaly ősszel a jakartai világbajnokságon egyéni összetettben és felemás korláton is döntőbe jutott. A francia fővárosban viszont mindkét térde megsérült, ami miatt fel kellett adnia a döntőt, másnap mégis részt vett a szerdöntőben, melyben, a leugrásnál, rásérült a térdére, és nyolcadik lett.

