A csatlakozás mindössze néhány törvény megváltoztatásával is elérhető, az alkotmányt pedig csak később kellene módosítani – állítja egy nemzetközi jogász. Kecskés László pécsi professzor úgy véli: a csatlakozási szerződés aláírásával eleve megtörténik a szuverenitás részleges feladása, átadása az uniónak. Éppen ezért első lépésként célszerű lenne külön törvényekben szabályozni azokat a témaköröket, amelyek most az alkotmánymódosítás tervezetében szerepelnek. Ennek keretében kellene tisztázni – többek között –, milyen kapcsolatban áll egymással a magyar alkotmány, az unió joga és a hazai törvények.
Ugyanakkor az uniós jog egy másik szakértője, Berke Barna szerint igenis változtatni kell az alaptörvényen. Ezt az érvelését azzal támasztja alá, hogy alkotmányos klauzula nélkül nem is válhatunk az Európai Unió tagjává. Éppen a klauzula adja a felhatalmazást arra, hogy a magyar jogrendszert az unió jogrendjébe illesszék be. Így ez az egész hazai alkotmányos rendet érinti - írja a Magyar Hírlap.

Ajánlott videó
- 17:35 Willi Orbán látványos gólt fejelt, bronzérmes az RB Leipzig
- 17:31 10 milliárdos repülővel utazott a Mészáros-Várkony páros a cannes-i luxus bevásárlására
- 17:29 Magyar Péter első miniszterelnöki beszéde: rendszerváltás, szembenézés, igazságtétel, selyemzsinór Sulyoknak
- 17:05 Megválasztották Magyar Pétert miniszterelnöknek, Forsthoffer Ágnest házelnöknek, újra kikerült az uniós zászló a Parlamentre – galéria
- 16:57 Ilyen jövő várhat az Orbán-kormányok által a Várnegyedben visszaépített óriásokra
- 16:56 Magyar Péter édesapja: Kérem, kritizálják ezt a kormányt is kíméletlenül!
- 16:32 Elfogatóparancsot adtak ki Szabó Bálint ellen, ő pedig a parlamentnél fotózkodott
- 16:08 Üzemanyag: fogy a stratégiai tartalék, egyes benzinkutak már nem is kapnak belőle
- 15:58 Liverpoolban szakadt meg a Chelsea katasztrofális sorozata
- 15:49 Túl lehetnek a mélyponton a lakásépítések
- 15:28 Űzött vadként ölték meg a terror prófétáját
- 15:23 Rükvercben hajtott el Hadházy Ákos elől Orbán Viktor fia Felcsúton
- 15:14 Magyar Péter lemondásra szólította fel az államfőt
- 14:55 Véget ért a szezon Dárdai Márton számára
- 14:38 Megválasztották Magyar Pétert miniszterelnöknek
- 10:57 Nyolc autó ütközött az M7-esen
- 10:38 Sorfallal, vastapssal búcsúztatták az elérzékenyült Gajdos Lászlót a Nyíregyházi Állatpark dolgozói
- 10:47 Mészáros Árpád Zsoltról a fia: Megfenyegetett minket, hogy minden erejével azon lesz, hogy tönkretegye a családot
- 12:52 Tarr Zoltán elismerte: eredetileg Rubovszky Ritát jelölték volna oktatási miniszternek
- 12:10 Sötét jóslattal búcsúzik a fideszes Tasó László: Sokan fogják elveszteni a munkájukat, bélyeggel a homlokukon nehéz időszak elé néznek
- 10:05 A Ryanair csapást mér a görögországi turizmusra
- 07:46 Adományokat várnak a súlyos egészségkárosodást szenvedett egykori politikus gyermekei
- 15:14 Magyar Péter lemondásra szólította fel az államfőt
- 15:23 Rükvercben hajtott el Hadházy Ákos elől Orbán Viktor fia Felcsúton
- 09:38 Animáción mutatjuk, hogy érkezik hét elején a nagy eső
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!