Nagyvilág

Százszorosan vágna vissza Dél-Korea

Dél-Korea százszorosan vág vissza, ha Phenjan ismét támad - mondta az új dél-koreai védelmi miniszter.

A frissen kinevezett dél-koreai védelmi miniszter az államfő által összehívott biztonsági tanácskozáson azzal fenyegette meg Észak-Koreát, hogy országa “százszorosan” visszavág, ha Phenjan újabb agressziót követ el ellene – jelentette szombaton a Csoszun Ilbo konzervatív napilap.

Ri Mjon Bak dél-koreai elnök pénteken a hadsereg egyik volt vezérkari főnökét, Kim Kvan Dzsint nevezte ki védelmi miniszternek, miután elődje egy nappal korábban lemondott. Kim Te Jung azoknak a belföldi bírálatoknak a hatására mondott le, amelyek szerint a hadsereg nem megfelelően reagált a Jonpjong sziget elleni észak-koreai tüzérségi támadásra. A támadásnak négy halálos áldozata és 18 sebesültje volt.

A Korea Dzsungang című lap szombati számában azt írta, hogy az új védelmi miniszternek tömérdek feladata van, hiszen a “hadsereg hitele és képességei igencsak megkérdőjeleződtek”. Kim Kvan Dzsin kiváló parancsnok és stratéga hírében áll.

Szombaton volt az ágyúzásnak áldozatul eső két dél-koreai tengerészgyalogos temetése a fővárosban, katonai tiszteletadással. Ju Nak Dzsun, altábornagy, a haditengerészet főparancsnoka a szertartáson mondott beszédében kijelentette, hogy a haderőnem “ezerszeresen” megtorolja két emberének elvesztését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik