A nyári főszezonban tesztjelleggel kiterjesztett érvényességet kap Siófokon és Balatonfüreden a Balaton24 napijegy, így a két város helyi autóbusz-hálózatán is használható lesz – jelentette be a Facebookon Vitézy Dávid.
A közlekedési és beruházási miniszter tájékoztatása szerint a balatoni utasoknak így nem kell nem külön jegyek között eligazodni attól függően, hogy vonattal, távolsági busszal vagy helyi járattal utaznak. A kezdeményezés célja, hogy egyetlen jeggyel lehessen közlekedni a térségben, megkönnyítve az átszállásokat és a helyi közlekedés igénybevételét.
Vitézy hangsúlyozta, hogy a két legnagyobb helyi közlekedési rendszerrel rendelkező balatoni városban induló teszt tapasztalatai alapján a jövőben további településekre is kiterjeszthetik a rendszert. Bejegyzése szerint az intézkedés az utasbarát szolgáltatások fejlesztését és az autóhasználat környezetbarát alternatíváinak erősítését szolgálja a Balaton térségében.
