A plug-in hibrid járművek zöld rendszámának cseréje nagyságrendileg 36 ezer külső töltési hibrid gépjárművet érint, 2024. szeptember 1-je óta 862 rendszámot cseréltek le fehérre – közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) az MTI érdeklődésére. Azokkal a plug-in-hibridekkel, amelyeknek a november 30-i határidőig nem cserélik fehérre a rendszámát, másnap már nem lehet közlekedni.
A közlekedési tárca ismertette, a rendszámcserét a közúti közlekedési igazgatási hatóságként eljáró kormányablakokban lehet intézni. A kormányablakok felkészültek a megnövekedett ügyintézésre, a jogszabályban meghatározott határidőt annak figyelembevételével határozták meg, hogy mely időszakban alacsonyabb a kormányablakok terhelése.
A rendszámcsere költsége a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól szóló rendelet alapján 16 605 forint. Ebben az esetben nem kötelező a forgalmi engedély cseréje, mert a hivatalos feljegyzések rovatba be lehet írni, hogy már nem jogosult zöld rendszámra. Amennyiben új rendszámot igényel az ügyfél, akkor az átrendszámozás költsége 17 475 forint, amely tartalmazza a forgalmi engedély kiállításának 6000 forintos díját is – tájékoztattak.
Felhívták a figyelmet arra, ha a rendszámcserére adott határidő lejárta után a helyszíni közúti ellenőrzésen a hatóság megállapítja, hogy az 5N vagy 5P környezetvédelmi osztályba sorolt gépjármű továbbra is világoszöld alapszínű különleges rendszámtáblával közlekedik, akkor a járművet a rendszámtábla cseréjéig vagy az átrendszámozásig ideiglenesen kivonhatja a forgalomból.
