A tizenhárom tagjelölt ország pénzügyminisztere tegnap Brüsszelben külön is tanácskozott a jelenlegi uniós tagországok minisztereivel megtartott találkozó előtt. Hazánkat László Csaba képviselte. Megbeszélései után elmondta: a tagjelöltek közös szándéka, hogy javítsák az uniótól kapott pénzügyi ajánlatot. Ennek jegyében felvetették: mivel a közvetlen agrártámogatásokat is csak egy átmeneti időszak után, fokozatosan kapjuk meg, legyen lehetőség arra, hogy az új tagállamok az uniós „tagdíjat" is csak fokozatosan fizessék be. (A felvetést a mostani tagállamok már többször elutasították.) Az újoncok kérik azt is, hogy az uniós pénzügyi intézeteknek befizetendő tagdíjak csökkenjenek, vagy legyenek részletekben törleszthetőek. A Népszabadság kérdésére László Csaba elmondta, hogy az uniós pénzek hazai kifizetőhelye – a közvetlen agrárkifizetéseken kívül – a Pénzügyminisztérium (a kincstár) lesz. Uniós források lapunknak elmondták: a tagjelölt pénzügyminiszterek közös nyilatkozatát a csatlakozási tárgyalások költségvetési alkujának egészéhez viszonyítva ítélik meg. Lengyelországnak az EU-belépést követően magasabb közvetlen támogatásra van szüksége gazdálkodói számárta, mint a Brüsszel által kilátásba helyezett agrárszubvenció: a 25 százalék nem kielégítő - jelentette ki a lengyel miniszterlenök Gerhard Schröder német kancellárral tervezett varsói találkozója előtt. Leszek Miller tárgyalásai során ehhez szeretné Németország támogatását kérni. Miller közölte: a mintegy 2 millió lengyl gazdálkodó azt szeretné, hogy a nekik szánt szubvenciók mihamarabb elérjék a régi tagországok szintjét. Az EU ezt a kiegyenlítést egyelőre csak 2013-ra irányozza elő.
Ajánlott videó
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 16:41 A fideszes többség továbbra sem engedi Győrben a legnagyobb önkormányzati cég átvilágítását
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
- 15:37 A CÖF nyílt levélben kérdezi a NATO-t, mit kívánnak tenni, ha Ukrajna megtámadná Magyarországot
- 15:14 „Jó gyerek, mert bement a ringbe, és bunyózott” – Nagy Ervin esélyei Dunaújvárosban
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 13:37 Lezuhant egy sífelvonó kabinja Svájcban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
