Egyelőre csak annyit árult el, hogy átnézik, mit sikerült megvalósítaniuk az elmúlt három évben, s ennek alapján vonják le azokat a következtetéseket, amelyek alapján a környezeti változásokhoz igazítják a jelenlegi stratégiát. Idén áprilisban a társaság évi rendes közgyűlését követően még úgy nyilatkozott Hernádi: a gázüzletágon elszenvedett 120 milliárdos veszteség ellenére is megőrizte régión belüli vezető pozícióját az olajtársaság, s szerinte komoly esélye van arra, hogy ezt a helyet a jövőben is megtartsa. Tavaly a Mol gázüzletágának veszteségeit még három siker-sztori ellensúlyozta: a korábban részben megvásárolt szlovák Slovnafttal megindult az együttműködés, megszerezték a TVK 34 százalékos részesedését, s közös kitermelésről állapodtak meg az orosz Jukosszal. Ezzel szemben a 2002-es esztendő az elhúzódó tárgyalások éveként vonulhat be a Mol történetébe. A gázüzletág kérdésében mind a leköszönő, mind pedig az új kormány a Mol ellen foglalt állást. A Mol térségi szerepét befolyásoló privatizációs pályázatok sem alakultak szerencsésen. A horvátországi INA privatizációjában a Mol ugyan esélyesnek számít, de a folyamat a vártnál jobban elhúzódik. A legnagyobb lengyel kőolajipari vállalat részvénycsomagjáért folytatott versenyben a korábban nyerő helyzetben lévő Mol a kormányváltást követően kénytelen volt elviselni a privatizáció felfüggesztését. A másik lengyel cég, a gdanski kőolajfinomító pakettjének megszerzésére pedig a brit Rotch az esélyes.
- 08:36 Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben
- 08:27 Miklósa Erika közös képet posztolt ritkán látott kislányával
- 08:24 Korábban az Éjjel-Nappal Budapestben is szerepelt a ValóVilág 12 egyik versenyzője
- 08:22 „Végre kimondja valaki, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs”
- 08:21 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 08:14 Elkezdték a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 07:54 Kétszer mondta el szóról szóra ugyanazt a felszólalást a parlamentben a fideszes Halász János
- 07:52 Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten
- 07:49 ValóVilág: VV Geri csak VV Reni lábujjait tudta nézni a stúdióban
- 07:31 Személyvonat elé hajtott egy kamion Baján
- 07:28 Ferrari-pilóta büntetése miatt változott a Miami Nagydíj végeredménye
- 07:23 Vádat emeltek a férfi ellen, aki bosszúból felgyújtotta egy korábbi albérletét Somogyban
- 07:15 Szobrot kapott az utolsó palóc dudás
- 07:05 Next Top Model Hungary: A zsűrit is megosztotta, hogy két versenyző nem volt hajlandó levetkőzni az aktfotózáshoz
- 07:04 Kétharmados elégedetlenséget, hárompárti parlamentet mért a Publicus
- 07:28 Ferrari-pilóta büntetése miatt változott a Miami Nagydíj végeredménye
- 17:37 A holokauszthoz hasonlították a Hamász októberi támadását az Élet menetén
- 23:36 Lando Norris pályafutása első futamgyőzelmét szerezte Miamiban
- 07:49 ValóVilág: VV Geri csak VV Reni lábujjait tudta nézni a stúdióban
- 18:08 Lezuhant és szörnyethalt egy fiatal turista az egyik legnépszerűbb ír turistacélpontnál
- 16:41 Meghalt Bernard Hill, A Gyűrűk Ura és a Titanic színésze
- 07:54 Kétszer mondta el szóról szóra ugyanazt a felszólalást a parlamentben a fideszes Halász János
- 20:05 Hétfő hajnalban újra látható lesz a sarki fény Magyarországról
- 07:31 Személyvonat elé hajtott egy kamion Baján
- 16:13 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!