Az utóbbi két év távközlési visszaeséseinek egyik vesztese, a British Telecom csütörtökön visszafogta az éves előrejelzését , habár jó eredményt jelentett a második negyedévéről. A részvényeseknek 2,25 pennys időközi osztalékot ígért, többet, mint amenynit - 2 pennyt - tavaly év végén kaptak. Ben Verwaayen vezérigazgató csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy "aki tud számolni", az beláthatja, hogy az áprilisban általa jósolt évi 6-8 százalékos bevétel-növekedés nem érhető el. Arra utalt, hogy az első üzleti félévben a bevétel csak 2 százalékkal nőtt. A szeptemberrel zárult második üzleti negyedévben a British Telecom bevétele ugyancsak 2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 4,661 milliárd fontra. Most a második üzleti félévre becsülték az eredeti 6-8 százalékos cél elérését. A működés legszélesebb mutatója, a pénzforgalmi többlet 1,478 milliárd font lett a második üzleti negyedévben, 7 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit.
A British Telecom részesedések eladásával is igyekszik csökkenteni terheit, most a nagyságra második francia távközlési vállalat, a Cegetel részvényei vannak soron. Az üzleti második negyedévben a British Telecom adóssága 285 millió fonttal 13,1 milliárd fontra csökkent, és további 2,5 milliárd fontos leépítés várható az adósságból, mihelyt zárják a Cegetel-részesedés eladását. Egyelőre a brit Vodafone mobilszolgáltatóval egyeztek meg, de a francia Vivendi Universal médiavállalatnak elővételi joga van - mivel övé a Cegetel 44 százaléka -, és jogát december 10-ig gyakorolhatja. Csütörtök délben a British Telecom 1,9753 font volt a londoni értéktőzsdén, 9,28 pennyvel, azaz 4,76 százalékkal drágább a szerdai zárónál. Csütörtökön 1,97 eurón nyitott, és délelőtt 1,9925 fontig emelkedett. Ötvenkét héten belül 2,955 font volt a csúcsa, tavaly novemberben, és 1,5125 font a mélypontja, október elején.

Ajánlott videó
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:58 Veszélyes vírust találtak egy lóban az Alföldön
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
- 15:18 HVG: Vitézy kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 15:03 Menczer szerint Magyar Péter Varga Judit felelősségét állítja a középpontba a kegyelmi ügy elővételével
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 14:48 Gajdos László felszólította a BYD-t, hogy azonnal fejezzék be a könyezetkárosító építkezést
- 16:21 Borat, Másnaposok, Terhes társaság – szinkronmunkáiban is felejthetetlen Scherer Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!