A rendőrségi közlést, amely az érintett nyolc magyar turista rendőrségi vallomásán alapul, Milan Sekera, a “zsaroló” kedden nyilatkozatban cáfolta.
Petra Vaskovának, a besztercebányai megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjének hétfői közlése szerint nyolc magyar sátorozót zsarolt meg szombaton egy ismeretlen a Körmöcbányától délnyugatra fekvő Jánosgyarmaton. Az illető mindenkitől útlevelét, illetve fejenként 100-100 eurót követelt.
Vasková szerint a szlovák rendőrség megkezdte az ügy kivizsgálását. Az eljárás zsarolás, valamint a személyi szabadság korlátozása címén folyik.
“Elsősorban szeretném visszautasítani, hogy ennek az incidensnek bármi köze lenne a nemzetiségi kérdéshez, illetve hogy bármely politikai párt – Szlovákiában vagy Magyarországon – esetleg megpróbáljon hasznot húzni belőle” – olvasható Milan Sekera nyilatkozatában.
Sekera erdőgazdálkodási vállalkozó, aki nyilatkozatában kifejtette: szombat este a gondozása alatt álló vadászterületen egy ismeretlen személyekből álló csoportra figyelt fel, akik úgymond törvényellenesen táboroztak az erdőben, s nem törődve a rendkívüli szárazsággal, tüzet raktak. Figyelmeztette őket, hogy törvényt sértenek, és mindenkinek kiállított egy 25 eurós bírságról – összesen 200 euróról – szóló elismervényt. Ezek után kivitte a magyarokat a faluból, és magukra hagyta őket.
Sekera tagadta, hogy vadászkutyával fenyegetőzött volna, és hozzátette: az érintettek ellen feljelentést tett az ügyészségen.