Nagyvilág

Robbanás történt egy kínai gyárban

Több száz sérültje, és hírügynökségi jelentések szerint két halálos áldoztata van a tragédiának.

Robbanás történt szerda reggel egy műanyaggyárban a kelet-kínai Csiangszu (Jiangsu) tartomány Nancsing (Nanjing) városának központjában, és mintegy száz ember megsérült – jelentette a Hszinhua hivatalos hírügynökség szemtanúkra és kórházi forrásokra hivatkozva.

A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a helyi idő szerint délelőtt 10 óra 10 perckor bekövetkezett detonációt gázszivárgás okozta a tartományi főváros északi részében lévő műanyagüzemben.

A Hszinhua hírügynökség tudósítója égési sérüléseket szenvedett emberek mentését, elszállítását látta a helyszínen, ahol a robbanástól számított száz méteres körzetben az épületek és a járművek súlyosan megrongálódtak. A robbanás pillanatában egy éppen ott elhaladó busz is lángra kapott, aminek következtében az utasai megsérültek.

A környéken lakók elmondása szerint megremegett a föld, és a hatalmas dörej hallatán sokan kiszaladtak az utcára, mert azt hitték, földrengés történt.

A helyszínen a tűzoltók még küzdenek a lángokkal, a sérülteket kórházba szállították. Pontos számok még nem ismertek, de a helyi sajtó szerint több mint háromszázan szorulnak orvosi ellátásra, legalább ötven embernek súlyos a sérülése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik