A szervezet szerdán Brüsszelben kiadott őszi gazdasági előrejelzése szerint az országcsoport növekedési átlaga az idén a korábban jelzett 2,5 százalék helyett 2,1 százalék, 2003-ban a tavaszi jelentésben szereplő 3,8 százalék helyett 3,6 százalék lehet. A csatlakozás tervezett évében, 2004-ben azonban már a tíz ország 4,2 százalékos együttes növekedést érhet el.
A tagjelöltekre vonatkozó előrejelzések részben azt a körülményt tükrözik, hogy a tavaszi jelentés közzététele óta romlottak a nemzetközi gazdasági feltételek. Az országcsoport helyzetére és exportpiacainak növekedési kilátásaira hatással volt legfontosabb kereskedelmi és beruházási partnerei helyzetének gyengülése – állapítja meg a jelentés, amely a 10 ország exportpiacainak idei várható bővülését mindössze 1,5 százalékosra becsüli. Az ütem azonban már jövőre 6 százalék, 2004-ben pedig 7 százalék fölé emelkedhet.
A tíz ország közül Lengyelországban romlottak a legnagyobb mértékben az idei növekedési kilátások, de 2004-re az ütem itt is várhatóan 4 százalék fölé emelkedik. A többieknél a bizottság számításai szerint az elkövetkező években is folytatódik a viszonylag stabil növekedés 2001-2002-ben kialakult irányzata. A legmagasabb, átlagosan 5,5 százalékos ütemre Lettország számíthat 2002-2004 között. Észtország, Magyarország, Litvánia, Románia és Szlovákia növekedési átlaga is 4 százalék fölött lesz ugyanebben az időszakban.
Magyarországon a bizottsági előrejelzés szerint a tavalyi 3,8 százalék után az idén 3,4 százalékos, jövőre 4,5 százalékos, 2004-ben 4,9 százalékos reálnövekedés várható.