Nagyvilág

Marad a bolgár államfő

Elbukott a bolgár államfő elmozdítására tett parlamenti kezdeményezés.

Az alkotmányos felelősségre vonást célzó határozat nem kapta meg a szükséges számú szavazatot: hat voks hiányzottb a szükséges kétharmados többségnél.

A baloldali elnök elmozdítását Bojko Boriszov kormányfő pártja, a jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) kezdeményezte.

A GERB azt vetette Parvanov szemére, hogy titokban felvett egy megalázó hangvételű beszélgetést Szimeon Gyankov miniszterelnök-helyettessel, majd ennek alapján nyilvánosan követelte Gyankov és egy másik kormányfő-helyettes lemondását. A GERB szerint Parvanov alapvető alkotmányos normákat sértett meg, visszaélt elnöki hatalmával, “csorbította a kormány és a parlament jogát az ország bel- és külpolitikájának meghatározására”.

Korábban 162 honatya írta alá az elmozdítást célzó határozattervezetet, de a szerdai ülés előtt az ellenzéki Rend, Jog és Igazság párt tíz képviselője visszavonta támogatását, mivel ők nem tagjai a kormánykoalíciónak és nem támogatják az erőtlennek tartott Boriszov-kormányt. Atanasz Szemov és párttársai Boriszov távozását követelték, felróva a kormányfőnek, hogy “újabb tüzeket szít az igazgatás minden szintjén”, ahelyett, hogy eloltaná a régieket.

A GERB a mélyülő gazdasági recesszió által megtépázott támogatottságát akarta erősíteni kezdeményezésével, ám az államfő leváltását még kétharmados támogatottság esetén is a bolgár alkotmánybíróságnak kellett volna kimondania. Erre elemzők szerint komoly megalapozottság hiányában nem volt esély .

Az ellenzék – a szocialisták és a liberálisok – azt veti a jobboldal szemére, hogy a törvényhozási procedúrával a lakosság figyelmét akarta elterelni a súlyos gazdasági gondokról.

Az államfő második elnöki mandátuma 2012 januárjában ér véget, az elnökválasztást 2011 novemberéig kell megtartani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik