Nagyvilág

Már számolják a szavazatokat Irakban

Megkezdődött a szavazatszámlálás az iraki választások után. A voksolásokat megzavaró merényletek ellenére a hírek szerint 55-60 százalékos a részvételi arány.

Az első előzetes eredmények csak napokon belül várhatók, de szakértők szerint a legtöbb parlamenti helyet várhatóan a jelenlegi miniszterelnök, Nouri Maliki pártja kapja majd. Ezt az AFP hírügynökségnek nyilatkozó iraki tisztviselők is megerősítették, akik szerint Irak 18 tartományából kilencben a kormányfő vezet.

Az iraki választás vízválasztó lehet a közel-keleti ország demokratikus fejlődése, illetve az amerikai katonai jelenlét szempontjából is. Az amerikai katonai vezetés ugyanis a választások békés kimeneteléhez köti a nyár végére tervezett 50 ezer fős kivonulást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik