Az Apple a június 8-ai Worldwide Developers Conference eseményén, drasztikus csúszással, hosszú évek várakozása után végre leleplezte a mesterséges intelligenciával felszerelt asszisztensét, a Siri AI-t. A cupertinói cég ezen kívül persze több újítást is bejelentett, melyek leginkább a stabilitást, a biztonságot hivatottak növelni. Nézzük, pontosan, mit is jelentett be a vezérigazgatói székből leköszönő Tim Cook az eseményen – írja a CNN.
Kezdjük a legfontosabbal: az új Siri az ígéretek szerint önálló alkalmazásként és a vállalat szoftverében is elérhető lesz az Apple eszközökön. Többek közt képes lesz elemezni a felhasználó képernyőjén lévő tartalmat, és az Apple eszközökről származó információkat felhasználva megválaszolni a kérdéseket. És hogy mit jelent ez pontosan? Nos, az Apple szerint a Siri AI képes lesz a felhasználó telefonján lévő fényképekre, vagy dokumentumokra hivatkozni a kérdések megválaszolásakor.
Ennek köszönhetően például a kameraalkalmazásnak is része lesz egy új Siri mód, amely képes lesz válaszolni a kérdésekre és műveleteket végrehajtani az alapján, amit a felhasználó kér. Az Apple mindezt úgy szemléltette, hogy egy étteremben, a kamerát a számlára irányítva, kiválaszthatjuk, mit ettünk, és a Siri kiszámolja, mennyit kell fizetnünk a baráti ebéd végén. A cupertinói óriás ezentúl azt is bemutatta, hogyan épít be több mesterséges intelligenciát olyan alkalmazásokba, mint az Üzenetek, a Safari böngésző és az okosotthoni eszközök kezelésére szolgáló Home alkalmazás.
Az Apple Intelligence képes lesz téma szerint rendezni a Safari lapjait, és a felhasználók új böngészőbővítményeket hozhatnak létre egy prompt, vagyis írásos parancs segítségével. Az Üzenetek alkalmazás a beszélgetés tartalma alapján javaslatokat tesz majd a műveletekre, például emlékeztető vagy jegyzet létrehozására. A Home alkalmazás pedig képes lesz elemezni a kamerákból származó klipeket, és leírásokat generálni.
Apróbb újítások
Ahogy az várható volt, a negatív felhasználói visszajelzésekre hallgatva az Apple kissé finomít a tavaly bemutatott, üvegszerű megjelenést kölcsönző Liquid Glass dizájnon. Érkezik például egy csúszka, amellyel állítani lehet az áttetszőségét az elemeknek. Emellett az ikonok is frissülnek, új rétegeket adnak hozzájuk, így azok élesebbek lesznek. Felhasználói szempontból azonban a legfontosabb, hogy a hvg szerint a várva várt optimalizálás is megérkezik minden Apple-rendszerre, így gyorsabbak lesznek az animációk, az alkalmazások indulása, valamint az egyes folyamatok is.
Végül pedig a biztonsági beállítások is bővülnek. A cupertinói cég több, gyerekeket érintő biztonsági funkciót is bejelentett. A gyerekfiókok segítségével a szülők beállíthatják, mit láthatnak a gyermekeik, kivel léphetnek kapcsolatba, sőt, a felnőtt tartalmakat is szűri az iMessage. Meg lehet szabni például, mely appokhoz férhetnek hozzá, és napi mennyi időre. Kategóriánként is lehet szabályozni azt , hogy az egyes alkalmazástípusokhoz – közösségi média, szórakozás, játékok stb. – milyen időkeretben férhetnek hozzá a gyerekek. Iskolaidőben például le lehet tiltani mindent, ami nem az azonnali kommunikációt segíti.
